HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

A diákszállónk közelében található Mikszáth téri diákkocsma látogatása, fölöttébb kellemes elfoglaltságot jelentett számunkra, Ezek egyike kapcsán derült fény egy olyan „hiányosságomra”, ami akkoriban még nem jellemzően, de később olyan mértékben befolyásolta létemet, hogy érdemesnek tartom kicsit részletesebben körüljárni.

130912_főiskolai csoporttársak.jpgMeglátogatott egy előttünk végzett volt szobatársunk, aki a korra jellemzően, kiváló és jól fizető állást kapott a Soroksári Textilművekben. Korábban együtt gyakoroltuk szórakozásainkat, a kirándulást (egy ilyen alkalommal készült az itt látható fotó is), a színház, vagy éppen valamelyik vendéglátóhely látogatását. Ez utóbbiak persze olyan anyagi kereteket igényeltek, amik teljesítési lehetősége határt szabott alkohol irányú elgörbüléseinknek. Ez kevésbé cirkalmasan azt jelentette, hogy soha nem volt elég pénzünk arra, hogy jól berúgjunk.

130912_mikszáth tér 1971.jpgBarátunk az enyhén/?/ dicsekvő beszámoló után meghívott bennünket a törzshelyünkre és hogy éreztesse velünk szembeni mérhetetlen fölényét, odaintette a pincért és leadta a rendelést: „hozzon 4 korsó rumot”. A hely szellemén edződött pincérnek a szeme sem rebbent, biccentett, elment és perceken belül hozta a négy korsó rumot – meg a számlát. Barátunk fizetett és kiadta az ordrét: ex a kisujj! Nem láttam, hogy a többiek mit csináltak, én két slukkra lehúztam. Egymásra néztünk, és már indultunk is. Egy a bejárattal szembeni szökőkút száraz medencéjében ébredt, kettőnek fogalma se volt hogyan és mikor, de valahogy hazaért. (A mellékelt képeken az ominózus szökőkút látható. A régebbi kép, amelyet az egykor.hu oldalon találtam, ugyan közel 20 évvel később készült, de a tér hangulata még inkább emlékezet azokra az időkre, amikor mi jártunk arrafelé kocsmázni. A másik képen a jelenlegi helyzet látható: a szökőkút azonban ugyanaz. Forrás: www.owl.hu

130912_mikszáth tér ma.jpgÉn pedig legumisodott lábakkal, kissé megromlott egyensúlyérzékkel, de teljes tudattal, visszaballagtam a diákszállóba. Némi pihenés után, még mindig teljes tudattal, megkértem a szobatársakat, hogy segítsék le rólam a ruhát engem meg segítsenek fel a szalmazsákra. Ébredés, katzenjammer a tízediken, hidegrázás, meg egyéb ilyen finomságok. Orvos is látott, aki nem éppen szalonképes szöveggel adta tudtomra, hogy szép szabályos alkoholmérgezést szedtem össze, és tételes beszámolómat hallgatva ő állapította meg először, hogy az alkoholtól a fizikumom – ahogy illik – kikészül, de a tudatom nem hajlandó elmenni. 

Akkor még nem igazán tudtam ezzel mit kezdeni, de később rájöttem, hogy nem érdemes sokat innom, még ha ingyen van is, mert akkor is tudatomnál maradok, és csak szidom magam, hogy de hülye vagy, ahelyett, hogy mentelmi jogot szereznél magadnak és szabadon követnél el disznóságokat, azzal hogy nem emlékszel semmire. Emlékszek és kész. Az hogy ennek azért néha haszna is volt, felidézek két esetet a régmúltból. Helyettes vezető koromban, „választott” vezetőt kaptunk, aki a jó elvtárs és kőkemény alkoholista kategóriának volt jeles képviselője. Ivó kiszállásaira magával cipelte közvetlen főnökömet, aki ezt nem igazán bírta, ki is készült, betegállományba került. Erre a nagyfőnök engem „kért fel”, hogy tartsak vele. 60 kilométer alatt négyszer ittunk, ő hívatásból, én kötelességtudatból, és ahol lehetett mindig javasoltam még egy pohárkával. Az ötödik helyen a szeánsz után, a sofőrrel betettük a kocsiba és visszafordultunk. Őt átvette felesége, én meg hazamentem gyógyulni. Többet engem nem hívott. A fotón persze nem az említett főnök társaságában vagyok, a boros üvegek is szerényen meghúzódnak a jobb alsó sarokban. Csupán a hangulat kedvéért tettem ide: abban az időben a hivatalos rendezvényeknek is természetes velejárója volt az itatás és az etetés (ez utóbbi gyakran átvitt értelemben is.)

130912_zárszámadás.jpg

Másik. Viszonylag fiatalon munkaérdemrend ezüstöt kaptam. „Örömünkben” egész nap ittunk, mint a homok. Este valamelyik felvetette, hogy folytassuk a bárban. (Abban az időben Kecskeméten a jobb „céges” bulik igencsak az Aranyhomok szálloda bárjában teljesedtek ki.) A többiek tudata már jól összement, az enyém meg nem akart, csak a gyomrom jelzett, hogy ezt akár abba is lehetne hagyni. Kirajzottunk a megyeháza kapuján, én behúzódtam egy vastagabb fa mögé, a többiek pedig megcélzták a bárt. Némileg reszkető lábakkal ballagtam haza, csengetésemre feleségem nyitott ajtót, az ébren tartott gyerekekkel, hogy üdvözöljék dicső apjukat. Megtörtént, majd észlelvén megviselt fizikai állapotomat, gyors köszönés után aludni küldte őket. Másnap kissé lipántos ébredés után, cselekedeteim pontos ismeretében erős lelkiismeret furdalással mentem be dolgozni, féltem, hogy mit fognak mondani, talán még meg is bántottam őket. Semmi sértődés nem volt, mert mint kiderült észre sem vették, hogy az ünnepelt ott sem volt.

A fizikailag körülírható alkohol mellett, mint tudjuk, léteznek egyéb  tudatölő  hatások is, amiket nevezhetünk akár virtuális alkoholnak is. Gondolok itt például valamilyen zenebona együttes, futballcsapat, eszme/téveszme őrjöngő imádatára. Elég hamar kiderült, hogy ezek is hatástalanok rám, abban az értelemben, hogy nem nullázzák le tudatomat akkor sem, ha részese leszek is valami ilyesminek. 1954 júliusában, amikor több tízezred magammal a Népstadionban hallgattuk a német- magyar foci döntőt, valóban forró volt a hangulat, majd a bukás után az elkeseredés szintje sem volt kisebb.  A nem alkoholtól „részeg” tömeg őrjöngve indult meg a Rákóczi úton a rádió felé, hogy kifejezze egyet nem értését. A kíváncsiság engem is vitt, de hogy is mondjam, inkább  megfigyelőként. Nem törtem kirakatot a Rákóczi úton, nem toltam az ávós kordonnak a 7-es buszt a Bródy Sándor utcában, nem akartam bemenni a rádióba. Másnap is elmentem a Nemzeti Színházhoz, azért oda, mert valamilyen okból kifolyólag a vele szemben lévő totózó volt a valamiféle központja a zavargásoknak. Próbáltam megérteni, hogy mit akar a tömeg. Nem sikerült. Hallottam a kórust, hogy „vesszen Sebes”, ordítozták, hogy a tömegoszlató ávósok a piszok fasiszta németeket védik, meg más ilyesmiket. Eredmény: a lábam elfáradt az ácsorgásban, de a tudatom az istennek sem akart elmenni. (Az utcakép, amelyet a fortepan.hu oldalról szereztem nem pont ekkor készült, de valóban a Rákóczi utat és annak közlekedését mutatja meg az adott évben.)

130912_rákóczi út 1954.jpgA fentiekkel együtt sem vagyok absztinens, szeretem a finom italokat, eszméim is vannak, de azt vallom és élem, hogy  csak addig amíg azokat én „iszom” és nem azok „isznak” engem.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr885494199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása