HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

A mielőbbi továbbtanulásomnak, nem is titkoltan, egyik fontos célja volt a 36 hónapos katonáskodás megúszása. Sikerült. A katonasághoz való kötődések persze nem szakadtak meg véglegesen, már csak ezért sem mert Magyarország ekkoriban nyakig benne volt a hidegháború őrületében, engem meg a nagyérdemű sorozóbizottság alkalmasnak ítélt a mundér viselésére. De micsoda különbség, nyári egy hónap, vagy harminchat télen-nyáron. 1953 nyarán bevonultattak bennünket az egy egész hónapos kiképzésre. Ebben is az elsők között voltunk, így aztán a körülmények is nagyon különböztek a tíz évvel későbbi előfelvételisek 11 hónapjától. A mi társaságunk a tabi laktanyában kezdte meg a katona életet. A több száz, nagyon nyári öltözékű ifjoncból egy nap alatt csináltak – leginkább csak látszólag – egy szovjet mintájú alakulatot. Megemlítendő, hogy azok akik ezt csinálták maguk sem voltak igazán profik, hiszen egy évvel korábban az utolsó hozzáértőket is kirúgták a seregből és helyüket megbízható(?)  de többségében olyan szobahőmérsékletű IQ-val rendelkező állománnyal töltötték fel. Ezek alapállásban, többségükben rendes munkás és paraszt fiatalok lehettek, akik  hirtelen több száz egyetemista, főiskolás parancsnokává avanzsáltak, ami rettenetesen frusztrálta őket, a hülyébbeket, meg a tetejébe még buta gőggel is megtöltötte.

Leadunk egy kis szatyornyi civil gúnyát, ami helyett kaptunk egy óriási nagy rakás felszerelést, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni. Szerencsére a laktanya területén előfordultak, ott szolgáló sorkatonák, akik egy-egy sörért megmutatták, hogy mit lehet kezdeni a számunkra vadidegen darabokkal. Ezek közül is kiemelkedett a kapca a vászonszárú csizmával. A kapca, – leginkább egy szegetlen konyharuhára emlékeztető zokni pótlék – amit a csizma felhúzása előtt lábra kellett tekerni, de lehetőleg úgy hogy a csizma fej és a vászonszár találkozásánál kialakult késéles bőrdarabtól is megóvja a lábat. Ez, ahogy az első nyolc kilométeres, teljes felszerelésben megtett menet végére kiderült,   nagyjából a társaság nyolcvan százalékának nem sikerült.

130919_böhönye csoportkép.jpgA beöltözés után, a tabi laktanyából egy elegáns marhavagonokból álló katonavonat vitt bennünket a kiképzés tetthelyére és már feldíszítve, mint egy hadi karácsonyfa  érkeztünk meg a Böhönyei táborba, ahol az utolsó felszerelési tárgyként megkaptuk a hosszú puskát, meg a pucolásához szükséges alkalmatosságot. Az én puskám gyártási éve 1928. volt és ahogy ehhez a szép korhoz illik nagy mennyiségű vakrozsda  is virágzott rajta, ez csak azért érdekes, hogy így különösen jól tűrte az állandó szabadidős kényszerfoglalkozást, a fegyver karbantartást. Egyébként  akiknek nem volt ilyen a puskájukon, és az ragyogott mint a Salamon tökéletessége, azoknak is állandóan csiszolni kellett, ami szemmel láthatóan  nagyon zavarta őket.

 A helyzet elfogadása alapján a társaságot  két fő csoportra lehetett osztani, az egyik a fanyalgók csoportja, akik állandóan szenvedtek valamitől és semmi nem tetszett nekik, a másik a játékosok, akik elfogadták a régi bölcsességet: ha valamin  nem tudsz változtatni, fogadd el és élvezd. Én ehhez a második  csoporthoz tartoztam – talán még ma is így van – és eddig még nem bántam meg. Mit hoz a jövő persze nem tudom.

A böhönyei legendárium gazdag gyűjteményét tartalmazza a tisztikar egyes jeles képviselői által elővezetett opusoknak. Etalon lehet e’ téren Gortva hadnagy elvtárs mondása, miszerint: „elvtársak én nem vagyok sovinizmus, de amit mondok az rizikó”. A mi főnökünk nem mondott ilyen jókat, csak élve azzal a jogával, hogy neki el kellett olvasni az általunk írt leveleket, ezekből olvasott fel részleteket. Pl. „a mi szakaszparancsnokunk egy ugráló, ordítozó kerti törpe” – itt megszakította az olvasást, ugrálni kezdett és azt ordította, és ezt rólam írták… És így tovább. Egyébként nem volt gonosz csak egy kicsit ostoba.

A gazdag élményanyagból két számomra kedves esetet idézek fel. Egyik: Nagybajom községben gyakoroltuk az utcai harcot. A sapkások ásták be magukat a kertekben, a rohamsisakosok meg támadták őket. Kaptunk jócskán vaklőszert, sőt még a fanyalgók is átadták, azzal hogy nem akarnak füstös puskát pucolni. Az ő dolguk, így tiszta puskát pucoltak ugyan annyi ideig. Jancsi barátommal mi védők voltunk, lőszerrel  bőven ellátva, lapítottunk egy kertben amikor kijött hozzánk a gazda, megkérdezte, hogy elfogadnánk e valami ételt. Igenünkre nekiláttak összecsapni egy rántottát. Mi lőttünk, mint az őrült,  a sisakosok meg csak jöttek. Nyugodt falatozásra nem maradt idő, hát beleöntöttük a rántottát a gázálarcba és visszavonultunk és néhány kerttel odább megettük. Vége volt a gyakorlatnak, még fényképezkedtünk is a falusi mesternél és elindultunk vissza a táborba. Útközben volt egy gázriadó, a gázálarc ugyan kicsit hagymaszagú volt, de mivel a szűrő jó ideje egyébként sem volt benne semmi problémát nem okozott. 

Az óriási táborban nagyon vegyes volt a választék, voltak ott medikusok, sőt abban az évben még medikák is, közgazdák, jogászok, bölcsészek, meg színész és zenész hallgatók és ez utóbbiak még egy kuplét is elkövettek,  amit nagy buzgalommal énekeltünk  az esti unalom idején. Íme:           

Böhö-Böhönyére jöttem én, nincs szebb hely a földtekén,
Sivatagban oázis, hogy megláttam lefittyent a pofám is,
Kigyótol aknáig itt minden van, mi lesz veled dzsentleman,
Elpusztulok nincs remény, ijedtemben sátor alá bújtam én,
És jött a vipera, mérgesen sziszeg,
Azt hiszem a hátamon végigfutott a hideg,
Nem is tudom, hogy mit csináltam,
Magam össze-vissza rosáltam, sikoltottam egy nagyot
s rám kiált a vipera, hogy nem látja a marha baka,
Hogy én csak egy ártatlan kis gyík vagyok!


130919_mészáros papa.jpgLehet, hogy a nyájas olvasó nem egészen érti, hogy harminc nap alatt történtekről hogyan lehet ennyit mesélni, de ebben nincs egyedül. Apósom (ő van a képen), sem értette, aki húsz évet szolgált tüzértisztként és megjárta a frontot is,  de rám hagyta mert látta, hogy a gyerekeknek mennyire tetszenek apjuk hősies történetei.

Pedig még nincs is vége, legközelebb a további „hadi” eseményekről fogok beszámolni.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr665494168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Warlimont 2013.09.24. 14:45:30

Ez megint egy nem rossz törtenet! :) A "seregben" nagyon erzödött a Rakosi-Sztalin fele szemelyi kultusz 53-ban? A törtenetböl inkabb a friss munkaskader tisztek helyi ostobasaga jött at.

Dr. Király László 2013.09.26. 09:45:51

@Warlimont: Az egész dolog, hogy minden fiatal ember, így, vagy úgy, bekerüljön a hidegháborús seregbe, önmagában is elég sztálinista volt. A tisztek azért voltak a középpontban, mert mi minden "információt" tőlük, rajtuk keresztül kaptunk. Direktebb utalás is előfordult Sztálinra, amikor egyik kiképzőnk idézte egyik alapvető iránymutatását: "inkább egy vödör izzadtság a gyakorlótéren, mint egy csepp vér a harctéren". Ha rápillantasz a feltett képre, látszik, hogy ennek maradéktalanul eleget tettek, mert a gimnasztyorkából minden nap csavarni lehetett az izzadtságot, ha nem is egy egész vödörrel. üdv. kl

Major Zsuzsa 2015.08.05. 12:06:38

Kedves Király László,

ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállomással szemben, a "Major kocsmában", ahol az én nagyapám volt a kocsmáros (előtte tulajdonos) Nekem nagyon kedves emlékeim vannak egy "alhadnagy bácsiról", volt egy fotóm is róla, de sajnos elkallódott, mert 4-5 éves lehettem, és mindíg megszánkóztattak télen, labdáztak velem nyáron. Még pityeregtem is, amikor bevagonírozták őket a böhönyei vasútállomáson, és elutaztak állítólag az alföldre aratni...

Lehet, hogy Önnel is találkoztam,

üdv.

Major Zsuzsa
süti beállítások módosítása