Többszörös felkérést kaptam a Facebook-on a közelmúltban elharapózott (de már lecsengőben lévő) versfolyam ügyében, miszerint írjam ki a kedvenc magyar versem és szólítsak fel tíz valakit, hogy tegye ugyanazt.
Ez én két okból sem teszem.
Egyik: már hét évtizeddel ezelőtt sem szálltam be, ennek a játéknak a korai változatába, amikor kaptam egy képes/szentképes levelező lapot valami bölcsességgel és egy felszólítással, hogy küldjem tovább öt vagy tíz valakinek, mert ha nem teszem a Jézuska ezt, vagy azt teszi velem. (vagy ne adj’ isten, a képeslap gyártóknak kisebb lesz a forgalmuk).
A másik ok: nem tudom, milyen kedvem alapján válasszam ki a továbbküldeni akart verset?
Mert például fontos és kedves nekem, a sokezer elgyötört érettségiző által „műelemzett”, segítőkész akárkik által az interneten is agyonmagyarázott, és mégis csodálatos, színmagyar Kölcsey vers (s hozzá illusztrációként Franciscus Grysbrecht flamand festő 1650-ben festett, azonos című képe)
Vanitatum vanitas
Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épül hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!
Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tünemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.
Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napóleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.
A virtus nagy tüneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolulás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.
És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.
Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.
Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.
Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.
Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.
Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!
De van amikor ezt a félmagyar – Villon, Faludi átköltésében – verset érzem, a hangulatomhoz leginkább passzolónak és ez így van már hosszú idők óta. A hatvanas években, mint "hívatásos" könyvtáros férjnek, bejárásom volt a galérián található zárolt részlegbe, ahol sok, olvasóknak nem kiadható, "szörnyűséggel" találkoztam, többek között azzal a kis kék kötettel is, amely ezeket a verseket tartalmazta. Összebarátkoztunk. Ellopni nem akartam, hát legépeltem az egészet és ebben a formában lett fontos része a könyvespolcomnak, míg egyszer hiába kerestem, nem volt a helyén. Nem elveszett, csak átvándorolt a fiam polcára. Nem baj ott is jó helyen volt.
LEVÉL,
melyet Françoise Villon mester, mikor
nem volt már egy büdös vasa, így írt
Jehan de Bourbon herceghez
Tisztelt uram, fenség, vagy mi a fene, bevezetésül
fogadd üdvözletem. Bár nem vagyok ficsúr, kit a babája fésül,
sem gróf, aki a népet nyúzza, sem Monsignor, ki hintón jött az égből.
Nevem kurtán Villon. Szeretőm utcalány. (Úgy hívják: Mirjam.)
És én? Én eddig néhány verset írtam,
persze, csak úgy privát gyönyörűségből.
Máskülönben pedig boldog vagyok,
hogyha vasárnap nem látok papot.
Arról van szó tehát, hogy múltkor este - úgy értem
hajnalfelé, mikor a kocsmából hazatértem -
egy pimasz gavallér belémkötött.
S mikor pisztolyt húzott, én is kivettem övemből
a tőrömet s tiszta önvédelemből
egyszerűen leszúrtam a dögöt.
S most azt harangozzák, hogy bűnbe estem,
s ezért itt rohadok e majomketrecben.
Egy ily bitang, mint én persze, csak szarik rája,
hol éri majd az angyal trombitája.
De szörnyűség, ha nincs egy vasa.
Úgy lóg a levegőben, mint az akasztott ember,
ha a zsaru ráköp, még csak szólni sem mer,
és nadrágjából kiáll a fara.
Szóval, uram, tőled függ a dolog,
ha Villon gyomra többet nem korog.
Világéletemben embert még meg nem vágtam
soha pénzért. A legtöbb, úgy találtam,
túl ordenári ehhez énnekem.
De te ezt a kitüntetést majd csak megbecsülöd...
Úgy ötven fontot gondoltam aranyban. Ha egészségesen kikerülök
a kóterből, vissza persze a dupláját fizetem.
És addig vedd, ha félsz, hogy kitolok veled,
zálogul az akasztófakötelet.
POST SCRIPTUM:
Mint nem tesz egy ily szegény proletár,
ha a prófunttól segge szüretre jár?
Ilyenkor már bagó sem kell neki.
De most, mikor kalapját leveszi,
s a rohadt pénzért térdre állva
úgy mászik eléd, mint a majom:
hát azt hiszed, hogy nem sül ki a pofája,
te barom?
És még az is előfordul, hogy az aktualitások hatására beugrik egy, a pillanatnyi hangulatomat leginkább kifejező, nem éppen világirodalmi szintű vers, vagy versike. Például. amikor azt hallom, a rádióból, a televízióból, meg a csapból is az csorog, hogy nincs és szó sem lehet megszorításokról, csak kiigazítás, adó emelés, kamatcsökkentés, egyenlegjavítás, tehermegosztás, nem tandíj, csak költségtérítés, stb. stb. meg ilyesmi történik, Devecseri Gábor Állatkerti útmutatójából a Teve című opusz jelenik meg előttem (s közben lelki szemeimmel látom Borsos Miklós remek illusztrációját is, amely ehhez a vershez készült):
Mért teve a teve
Mivel ez a neve,
Ha más neve volna
Már nem teve volna
Hát ezért nem öntök se’ hideg, se’ meleg vizet a fejemre, meg azért sem, hogy tíz barátomat ne kényszerítsem arra, hogy kényelmetlenül érezze magát, és azon törje a fejét, hogy mi a fenét kezdjek ezzel a királlyal, ha nem teszem, amit mond, azt hiszi, hogy mégcsak le se’...
