Az előző bejegyzéseimben a több évtizedes, valamint a rendszerváltás után formálódó, politika mentes civil szervezetekhez – CBK, TIT, Polgári Kaszinó, Hozam Klub – való kötődéseimről meséltem, de az egyetlen politikai célokat is maga elé tűző civil szervezetről, amelyhez közöm volt – Szövetség az Európai Kecskemétért (SZEK) – eddig nem szóltam. Most megteszem és megosztom a „civilek” politikában való részvételi lehetőségeiről szerzett tapasztalataimat is.
A kilencvenes évek második felében, az átalakulás kezdeti nehézségeit saját területükön sikeresen leküzdő, a gazdasági életben egyre jelentősebb súlyt elfoglaló polgárok, vállalkozók egy csoportja úgy gondolta, hogy a város dolgai mehetnének jobban is, ha az önkormányzati testületben döntési jogokkal bíró küldöttek nem pártjuk központilag regulázott elveit, hanem a városban élők érdekeit szabad polgárokként képviselnék. Céljaik megvalósítására megalapították a Szövetség az Európai Kecskemétért elnevezésű szervezetet. A választott név világosan kifejezte, hogy tevékenységének fő iránya a város európai elkötelezettségének formálása, erősítése. Ezeket a gondolatokat fontosnak tartottam, közel álltak hozzám, és bár aktív politikai szerepvállalási elképzeléseim nem voltak, a szervezet életébe már a kezdetektől bekapcsolódtam, tanácsadói minőségben. Valahogy úgy, ahogy azt a huszadik század első felében a szociáldemokrata szervezetekben egyes értelmiségiek tették, akiket „tanítónak” neveztek. Részt vettem a céljainkat megfogalmazó KIÁLTVÁNY (proklamáció) szövegezésében is, és most amikor annyi év után elolvastam, ma is aktuálisnak tartom. Sőt az alapelveket rögzítő oldalát be is mutatom.
A pártsemleges SZEK működése ígéretes volt, rendezvényeinken jelentős tömegek vettek részt, az emberek jól érezték magukat, hirdetett céljainkat elfogadták, úgy tűnt, hogy egyet is értenek vele. Ezt tükrözi a választási „nagygyűlésünket” mutató alábbi két kép, a színpadon tettük a dolgunkat, hirdettük az „igét”, szemben pedig a láthatóan nagyszámú közönség hallgatta a programokat és élvezte az előadást.
Valamennyi választási körzetben a helyiek által ismert személyekből, sikerült képviselő és polgármester jelöltet állítanunk, akik felkészítését én végeztem, személyiségfejlesztő és kommunikációs tréninget tartottam számukra. Örömömre szolgált, hogy nagyon jól fogadták és lelkesen vettek részt a gyakorlatokban. Vezetőségi ülésünkön összegeztük a tapasztalatokat, értékeltük az előkészítésben végzett munkát és úgy éreztük, hogy felkészültünk, van programunk, azt széles kőrben tárgyaltuk és megismertettük, jó jelöltjeink vannak – jöhet a választás. Jött is, de az eredmények csak mérsékelten igazolták vissza várakozásainkat. Az emberek rendezvényeinken szívesen vettek részt, szemmel láthatóan és hallhatóan egyetértettek velünk, de amikor a szavazásra került a sor, sok évtizedes tapasztalatoktól vezérelve valamelyik pártra, a legszebben ígérőre adták voksukat. Úgy érezték, hogy egy magunkfajta új szervezet szép és okos is lehet, de erős nem igen, meg talán a működéshez szükséges anyagiakkal sem rendelkezik. Azt hiszem nálunk reálisabban ítélték meg a helyzetet, bár amit elértünk, azt nem sok pártsemleges szervezet mondhatta/mondhatja el magáról.
Két jelöltünk Szabó Attila és Szeitz Péter került be a városi önkormányzatba, és kapott lehetőséget arra, hogy a SZEK-ben vallott elveinket képviseljék, jelesül azt, hogy mindig a város érdekeinek megfelelő döntést támogatjuk, bármelyik „oldalról” származik az előterjesztés. Ebből következett, hogy hol innen, hol onnan – többnyire irigyeinktől – megkaptuk, hogy a SZEK a szocik segédcsapata, vagy hogy a SZEK a Fidesz kiszolgálója. Nem estek jól ezek a megjegyzések, de inkább örülnünk kellett volna, hiszen azt bizonyították, hogy mi nem egy párt nyúlványa vagyunk, hanem a kecskeméti emberek elkötelezett képviselői.
Amint írtam, a választási eredményt valójában kudarcként éltük meg. Ma már tudom, hogy nem volt igazunk, de mégis. A társaság, amely korábban több-kevesebb lelkesedéssel, de rendszeresen összejárt, rendezvényeket szervezett, aktivitást mutatott, bomlani kezdett, mondhatni, szétesett. Képviselőink eleinte még beszámoltak a közgyűlési eseményekről az elnökségnek, de közös álláspont kialakítására egyszerűen idő hiányában nem volt módunk. Fél év sem telt el, és a két képviselőnk legjobb képessége szerint, de magányoson próbálta képviselni a közösen kialakított elveket.
A korábbi csapatból néhányan az itt szerzet lendületet kihasználva komolyabb politikai tevékenységbe kezdtek, a többség azonban visszavonult a saját vállalkozásába vagy hivatalába. Amikor a SZEK-ről beszélek, nem hagyhatom említés nélkül Kovács Sándort, aki egyik kezdeményezője, és nem mellékesen első számú finanszírozója volt a társaságnak. Mint a legtöbb nagy formátumú ember, ő is meglehetősen öntörvényű volt, amit nem csak képletesen, hanem szó szerint is lehet érteni.
Érdekes, és fontos kísérlet volt a SZEK. Egyrészt megmutatta, hogy sokakban lenne igény központi politikai iránymutatás nélkül bekapcsolódni a helyi döntéshozatalba, másrészt viszont azt is, hogy ez ma még nem működik.
Én a magam részéről örülök, hogy részese lehettem ezeknek az eseményeknek, és úgy gondolom, hogy a SZEK működésének időben rövid, de tapasztalatokban gazdag története megérne egy alaposabb feldolgozást is, mint ami egy nyocdanos nyugger személyes visszaemlékezéseibe belefér.
