Bő egy hónapja befejeztem a minden csütörtöki jelentkezést és ezt meg is írtam, meg azt is, hogy azért, ha valami eszembe jut, azt nem tartom vissza. Máris van két okom, hogy folytassam a blogolást.
Az egyik (és a fontosabb) az, hogy meg kell köszönnöm azt a sok kedves, mi tagadás nekem nagyon jól eső reakciót, amivel a bejelentést fogadták. Úgy éreztem, hogy nem a blogpatak elapasztását üdvözölték, hanem többnyire a tartalmára vonatkoztatták az elismerést. Köszönöm.
A másik ok: éppen egy éve elmélkedtem a munka és a munkások „civil” és egyházi májusi ünnepéről és szinte meghatott, hogy mekkora érdeklődés és elismerés fogadta ezt a korunkban már nagyon nem nagyon divatos témát. Az összesen feltöltött százhat bejegyzésből ez volt a három legolvasottabb bejegyzés egyike, majd mások is megosztottak saját emlékeket felidéző képeket. Sőt, a napokban egy kedves olvasó, felidézve a bejegyzést, egy képet is kiemelt abból és azt ismételten a köz elé tárta.
A kellemes emlékezések mellett, időnként elhangzanak olyan pikírt megjegyzések is, hogy csak azért mentek az emberek májusi felvonulásra, mert köztelezték őket, a menet indulásakor névsorolvasás volt, és aki hiányzott azt jól elmarasztalták.
Ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni, mi is volt ez. Az nem vitatható, hogy sok egyéb mellett, a megjelenés elvárására is volt „felsőbb” nyomás, magyarán szólva megmondták, hogy mi a jó a népnek és főleg, hogy mihez tartsa magát. Akkoriban a harrahos Aczél elvtárs, ma meg az aczélos Harrah elvtárs mondja meg hogy mi is a jó a népnek/nekünk, akár a felvonulni akarásról, akár a boltok egy részének vasárnapi zárva tartásáról, meg más ilyesmikről legyen is szó. Ez már csak így van, de abban nincs különbség, hogy az emberek mindig is megkeresik a nekik tetsző megoldást. Az én, meg sokunk életfilozófiája, amiről korábban már írtam itt is aktuális: az élet egy nagy fűrészpor torta, amiben vannak mazsolák is és az okos ember mindig ezeket keresi, a hülye meg egész életében fűrészport zabál. Tehát nem azzal foglalkoztunk, hogy ki mit mondott, de ha már ott voltunk együtt, igyekeztünk jól érezni magunkat és szerintem, legalább a kétharmados többségnek ez sikerült is. Meg egyébként is, a történelem gyakorlata szerint a korabeli megmondók eltűntek a süllyesztőben, mi, a „nép”, meg itt vagyunk. És abban biztosak lehetünk, hogy az így lesz a jövőben is. A megmondók jönnek, mennek, mi meg biztosan maradunk és több-kevesebb sikerrel éljük világunkat.
A blogpatak írása mellett digitalizáltam a kora ifjúságomban, a májusi felvonulásokról készített fényképeket is, néhányat csatoltam a tavalyi bejegyzésemhez, de maradt még bőven a fiókban is. Úgy gondoltam, hogy alapot adva egy kis nosztalgiázásra, felrakok néhányat a hatvanas évek májusi felvételeiből, hátha felismeri valaki magát.
Kisiskolások:
Béketériek
Jókaisok
Zeneisek
Hunyadisok
Nagyobbacskák, közép- és felsőfokúak
Katona
Mezőgazdasági technikum
Közgáz
Óvónőképző
Néhányan a munkahelyekről:
Városi Tanács
Nemzeti Bank
Konzervgyár
Baromfifeldolgozó
Építők
Néhány vidámságot árasztó jelenet:
Motorosok
Lovasok
Úttörők
Ennyi fért bele, remélem, hogy sikerült segítenem az emlékek felidézésébe.