A 8 danos nyugger is volt ifjonc, sőt járt óvodába is. Mégpedig szép és megkímélt intézménybe, ahol a padló is olajozott volt, persze csak azért, hogy ne poroljon. Ez később is többször eszembe jutott és kíváncsi voltam, hogy az idők folyamán történt-e valamilyen változás.
Néhány évvel ezelőtt végre lehetőségem adódott, hogy megtudjam az igazságot. A sokadik óvodapedagógiai nyári egyetem egyik szervezője, a TIT képviseletében rám hárult a megnyitás feladata. Az óvodapedagógiáról persze akkor sem volt valami sok ismeretem, ezért igyekeztem még véletlenül sem szakmai magyarázatokba keveredni a legalább százhúsz kedves és okos óvónéni előtt. Inkább megkérdeztem, hogy van-e képviselője az én volt óvodámnak. Volt, kettő is.
Feltettem a kérdésemet: "Olajos-e még a padló?". Százhúsz kerekre nyílt szempár előtt megkaptam a választ: "Nem".
Úgy tanul a gyerek, ha kérdez…
Már ebben a zsenge koromban is tevékenyen bekapcsolódtam a családi munkamegosztásba. A szomszéd utcában lévő péktől többnyire én hoztam a kiflit, vagy zsemlét a reggelihez. (Az öcsémmel közös képen látszik, hogy az a nagyobbik, aki természetesen én vagyok, milyen megfontolt és megbízható ifjú volt már akkor is.)
Egyszer, megkaptam a beszerzendő péksütemények fedezetét, 24 fillért és indultam a pékhez. Mivel valamilyen játék természetesen lefoglalta a kezemet, a pénzt megbízható helyen a számban vittem.
A baj ott kezdődött, hogy az akkoriban még igencsak ritkán látható repülőgépek egyike éppen arra jött, amit persze meg kellett bámulnom. Megtettem, a pénzt pedig lenyeltem.
Bőgve rohantam haza, anyám hasonló riadtsággal rohant velem a Ranschburg doktor bácsihoz, most mi legyen.
A doktor bácsi nagy nyugalommal ránézett és azt mondta, hogy nem kell izgulni, a természet majd megoldja a helyzetet, csak egy darabig használjanak bilit és számolják a koppanásokat.
Igaza lett, gyorsan előkerült mind a 24 fillér.
Tanulság: nem kell rögtön tabletta, elég ha hagyjuk a természetet dolgozni.
