Az 1943-44-es tanévet a Ceglédi Polgári Fiúiskolában  kezdtem és folytattam  1947-ig. Ezek az évek nemcsak az iskolai történések miatt voltak számomra érdekesek, hiszen közben végigvonult rajtunk  a II. világháború.

A fiatalabb férfi tanárok a Don mellett tették dolgukat, ezért az itthon maradottaknak kellett őket a tanításban pótolni. Volt olyan, hogy a matematikát az ének tanárnő tartotta, vagy a tornatanárnő, aki egyben a levente parancsnok is volt, ha nem bennünket egrecéroztatott – ne tűnjék ismétlésnek, de ő is gyakori pofonok kiosztásával tette ezt – a fizika, vagy éppen a német tanárt helyettesítette.

•             Megkezdődtek a bombázások.
•             A németek elfoglalták az országot.
•             Megtörtént  a holokauszt.
•             „Bejöttek az oroszok”.
•             A tanterem fűtéséhez naponta vinni kellett egy kugli fát.
•             Kitört az infláció. Stb. stb. stb.

Szóval élménydús évek voltak.

Úgy gondolom, hogy talán nem érdektelen, inkább tanulságos is lehet kicsit részletesebben bemutatni ezeket az éveket egy kancsal kiskamasz szemüvegén keresztül.

Az a körülmény, hogy akkoriban Cegléden a Pesti úton laktunk és „gyerekszobám”  a korábban Kórház, akkoriban Mussolini, később Bajcsy Zsilinszky tér volt, meglehetősen konkrét élményekkel szolgált. Hiszen az ablakunk előtt vonult el oda-vissza a háború minden hadserege.

A közeg, amelyben éltem egy tipikus iparos családé volt. Apám a műhelyben feltétlen úr volt a segédek és az inasok között, de otthon a családban anyám vezényelt minden és mindenkit, természetesen apánkat is.

Egy iparos gyereknek egyrészt kemény kötelezettségei voltak, másrészt viszonylag szabadon elégíthette ki mértéktelen kíváncsiságát. A kötöttségek közé tartozott többek között  a részvétel a családi feladatok ellátásában – ilyenek voltak pl. a boltba járás, az általam nagyon utált vízhordás, az önálló tanulás, (akkor még nem volt állandó szülői értekezlet, anyám legfeljebb évente egyszer fordult elő az iskolában), a nem túlzott, de tisztes vallási késztetés, köszönés az ismerősöknek és egyáltalán az emberi együttélés elfogadott szabályainak a betartása.

Ezzel együtt a szabadságunk is jelentős volt. A megadott időkorlátokon belül magunk oszthattuk be időnket, aminek persze nagyobb része kíváncsiságunk kielégítésére ment el. Lehetőleg mindenütt ott voltunk, ahol akár hozzánk közel, akár a város másik végén történt valami érdekes.

Persze ezeknek az „érdekességeknek” többsége tragikus történés volt, de ezt abban az időben mi még nem igazán éreztük

A következő bejegyzésekben ezekből idézek fel néhányat.