HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

Budapest ostroma idején városunk a második, harmadik vonalba tartozott. Itt működtek a magasabb parancsnokságok, ide jöttek vissza pihenni a csapatok, itt szedték rendbe a haditechnikát. Persze nekünk Pesti úton lakóknak ebből is jól kijutott. A Kátai úttól a Felszegi útig tartő szakaszt - ahol mi is laktunk – néhány óra alatt el kellett hagyni, kiürítették, mert idetelepült - a szóbeszéd szerint - Malinovszkij marsall parancsnoksága. Mindent ott kellett hagyni, bútort, ágyneműt, azt a kis élelmiszer-tartalékot, amit addig sikerült megmenteni. Nagyon nagy volt a kétségbeesés. Mi egy közelben lévő fűszerüzlet raktárában kaptunk helyet, voltunk vagy nyolcan néhány négyzetméteren.

Mi tagadás – horribile dictu – nekem nagyon tetszett ez az állapot, hiszen tanulni nem lehetett. Az iskolában elfogadták indoknak a rendkívüli állapotokat, a szülői felügyelet is lényegesen lazább lett. Több idő jutott a játékra, aminek eszköze többnyire „sztalin-gyertya”, „sztalin-gyufa” (jelzésre és ködösítésre használt eszközök), rakéták, puskapor, amit ágyúgolyókból szedtünk ki, a piros csíkos „vécsei”, vagy a fanyelű ruszki kézigránát volt. Az iskolában azok voltak a legmenőbb gyerekek, akik rakétapisztolyt, vagy „közönséges” pisztolyt tudtak szerezni.

Vécsy kézigránát.jpg

Egyszer, amikor az iskola vezetősége megsokallta ezeket az állapotokat, Kisfaludi igazgató úr és két férfi tanár bejött, és „kezeket az asztalra” vezényszó után, egyenként ki kellett vinni és a tanári asztalra tenni, kinek milyen „játékszere” volt. Gyűlt is szépen a hadianyag.

Forrás:   http://hu.wikipedia.org/wiki/42_M._V%C3%A9csey_k%C3%A9zigr%C3%A1n%C3%A1t

Amikor Jóska barátunkra került a sor, elbőgte magát, a kabátja alól kihúzott egy méretes német pisztolyt, és elindult a tanári asztal felé, ahol igazgató úr ült, és szemmel láthatóan kissé idegesen, de nagyon szépen mondta, hogy Józsikám, tedd le, tedd le. Letette és még a kabátja alatt lógó két kézigránátot is mellé. (A képen egy 42.M. Vécsey kézigránát látható.) 

Amikor unokáimnak meséltem ezekről az időkről, borzongva, bár lehet, hogy kicsit irigyen hallgattak. Nekem meg az járt eszembe, hogy mit szólnék hozzá, ha számítógép és más korszerű herkentyűk helyett ők is, mondjuk kézigránáttal játszanának, mert az jó nagyot szól. Mondhatom kilelt a hideg.

A kilakoltatás szeszélye úgy hozta, hogy apám műhelye éppen kívül esett az utcát lezáró sorompón, tehát tudtak dolgozni, de arról fogalmuk sem lehetett, hogy mi történik a műhely hátsó fala mögött, ahol a hálószobánk volt.

A megszállók is igénybe vették a műhely szolgáltatásait. Ott csináltatták többek között a „csobodánt” (faládát), amibe az útjuk során zsákmányolt holmikat tartották. A munkáért többnyire benzinnel „fizettek”, ami, ha a lámpa kupakját jól körülrakták sóval, használható volt a petróleumos lámpákba is. Így a benzint mindig el lehetett cserélni különféle élelmiszerekre.

Amikor az utca lakói visszaköltözhettek a házaikba, nagyon szomorú kép fogadott mindenkit. A bútorok egy része feltüzelve, megcsonkítva, a falak összemocskolva, az éléskamrák kiürítve, a „vájlingok” és más méretesebb edények – hogy úgy mondjam – toalettként használva. Szüleink elkeseredése óriási volt, de mi gyerekek rendkívül jól szórakoztunk különösen ez utóbbi dolgon. Kaptunk is néhány fülest anyánktól. Bár akkor nem nagyon értettük, hogy mivel érdemeltük ki.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr725307136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gj2k 2013.06.18. 12:38:08

Van abban valami csodálatos, hogy azokban az időkben is gyerekek tudtak "maradni". Laci bácsi csak szerencsés, vagy azért általánosságban is igaz volt ez?

Dr. Király László 2013.07.08. 11:56:02

@gj2k: Tudod, az ember örök és nem igazán változik, legfeljebb a technika. Mózes négyezer éve kapta a két kőtáblát, a technikai környezet azért változott azóta egy kicsit, de a táblák aktualitása egy betűnyit sem csökkent. Mi az adott korban játszottunk, mondjuk a kézigránáttal, a maiak pedig a különféle elektronikus kütyükkel. A gyerek az gyerek, a technika esetleg más, a lényeg nem változik. Bocs a lelkizésért, A megjegyzést köszönöm. kl.