A Számviteli Főiskolára történt felvételem idején gyakorlatilag fogalmam sem volt arról, hogy ott mit is fogunk tanulni, meg hát – őszintén szólva -, nem is nagyon érdekelt. Aztán később rájöttem, hogy a kor valós igényeit jól kielégítő, racionális célok mentén, gyakorlatias oktatást megvalósító iskola hallgatója voltam, ami olyan szakemberek képzését tűzte ki célul, akik alkalmasak a centralizált nagyüzemek gazdálkodási feladatainak ellátására a nemzetgazdaság/népgazdaság minden területén. Ez igaz volt az ipar különféle ágazataira, a mezőgazdasági ágazatban működő állami gazdaságokra, erdőgazdaságokra, gépállomásokra, később a mezőgazdasági szövetkezetekre, valamint a bankszektor minden ágára. Tehát a vállalat- és az üzemgazdaságtan témáját vékonyabb elméleti alapozottságú, de erőteljes gyakorlati irányú képzéssel valósította meg.
Az általam látogatott mezőgazdaági szak fő tantárgyai: gazdasági matematika, gazdasági földrajz, mezőgazdasági üzemek tervezése-szervezése, számvitel, statisztika, pénz- és hitelgazdálkodás, valamint, természetesen, a marxizmus, a politikai gazdaságtan és a honvédelmi ismeretek. A szaktanárok többsége jól felkészült, gyakorlatot is megjárt előadó volt, ami már nem igazán volt elmondható a nálunk alig idősebb, fogalmam sincs honnan jött marxista oktatókra. Egyikük azzal igyekezett többnek látszani a nem soknál, hogy rengeteg idegen szóval, kifejezéssel „gazdagította” mondókáját. Őszintén szólva, akkoriban még nem igazán tudtuk megállapítani ezek helytállóságát, de „cikizni” már tudtunk. Egyik alkalommal az előadásra bevittünk egy idegen szavak szótárát és hangos lapozással forgattuk, csapkodtuk. Az előadó egy darabig tűrte, majd kifakadt és ránkförmedt: maguk mit csinálnak itt! Jelentettük, hogy fordítjuk az előadást. Sikerült annyira zavarba hozni, hogy még ma is némi szégyenkezéssel gondolok vissza „jól sikerült” csínyünkre.
A gyakorlatiasság jegyében egy hónapos üzemi gyakorlaton is részt kellett vennünk. Erről értékelő jelentést kellett készíteni, ami tartalmazta az adott üzem bemutatását, termelési és szervezeti felépítését, működésének eredményeit. Némi utánajárással sikerült elérnem, hogy én a Városföldi Állami Gazdaságban tölthettem a gyakorlatomat, ami azért volt fontos a számomra, mert ez a gazdaság 11 kilométerre volt Kecskeméttől, ahol Mészáros Iluska lakott, aki nekem akkor már minden gazdasági, gazdálkodási izénél fontosabb volt.Augusztus végén hazaértünk a nyári honvédségi gyakorlatból és egész szeptember hónapot a gazdaságokban töltöttük. Az időpont kihangsúlyozásának esetemben komoly okai vannak. Akkoriban még félkész állapotban volt a várossföldi gazdaság központjának építése, ezért egy nagygazda tanyán lakott az egész szakmai vezetés, és én is itt kaptam szállást. Ismerkedtem a gazdasággal, jártam a területeket, hol valamelyik gazdásszal kocsin, hogy pedig egyedül, gyalog.
A lakótanyától nem messze volt egy 700 katasztrális holdas gyapottábla, amit többször is meglátogattam, legalább egy kovadó gyapotgumót szerettem volna találni, hogy megmutathassam az otthoniaknak, hogyan is néz ki a rádióban naponta sokszor emlegetett magyar gyapot, ami majd a kok-szagizzal (ipari gumipitypang) és a magyar naranccsal fellendíti az ország gazdasági helyzetét. De a gyapot biztosan úgy akart élni nálunk is, mint Ázsiában a többiek, szeptemberben még csak virágzott, de ami igaz az igaz azt nagyon szépen tette. (Egy darab olyan kovadó gyapotgumót kerestem, amiből az első képen rengeteg van, de az egész táblán csak olyan virágot találtam, amiből a második képen csak egy darab van de a földön millió volt.)
Esténként a tanyán lakó szakemberek között gyakran volt téma ennek a szép nagy táblának a sorsa. Egyik emlékezetes napon a közeli sertéstelepen herélték a süldőket és a velünk lakó telepvezető egy nagy tál alapanyagot hozott, amiből nagyszerű tökepörkölt készült, természetesen az én aktív közreműködésemmel. Ehhez előkerült valahonnan némi kumrás bor is. (arrafelé azokat a borokat nevezik így, amik kiforráskor még kiváló állapotúak, de mivel erre felé nincsenek egyenlő hőmérsékletet biztosító pincék, hanem a kamrában tartják a borokat, ahol a hőmérséklet változásai hatására többször erjedésnek indulnak, ezért ízük elég sajátos, de némi gyakorlat után azért meg lehet inni.)
És ezen alkalommal megnyílt Sárffy Robi bátyám, aki szerintem többet tudott a nagyüzemi gazdálkodásról, mint a jelenlévő összes többi. Ennek oka az volt, hogy ő elvégezte a debreceni akadémiát és korábban egy hódmezővásárhelyi uradalomban volt gazdatiszt. Nem volt bőbeszédű ember, de ekkor már nem bírta szó nélkül hagyni azt a pocsékolást, a gazdálkodás megcsúfolását, amit a kötelező gyapotterv okozott. Elővezette, hogy annak a jó minőségű, húsz aranykoronás földnek egy katasztrális holdján mennyi kukoricát lehetne termeszteni, az megszorozva hétszázzal, ennyi meg ennyi hozamot jelentene, amiből ennyi, meg ennyi disznóhúst lehetne előállítani.
Szívtam magamba az ismereteket, mint a szivacs, és a gazdaság központjában talált Hajas-Rázsó: Mezőgazdaság számokban című segédirodalom korai kiadásának felhasználásával szépen, tételesen kidolgoztam az elhangzottakat és számokkal alátámasztva mutattam be, hogy miért elhibázott a gyapot és milyen növény termesztése szolgálná jobban a gazdaság érdekeit. (A népszerűen csak hajasrázsó-ként emlegetett, vagy ezer oldalas könyv egész pályafutásom alatt fontos szakmai információs segédeszközöm volt).
Még némi dicséretre is számítva adtam be a dolgozatot és vártam a hatást. Megjött. Behívott a tanszékvezető és dicséretként közölte, hogy előéletemre való különös tekintettel megadja dolgozatomra az elégségest, de tüntessem el ezt a szörnyűséget, mert még baj is lehet belőle. Nem értettem, de elfogadtam (később persze már rájöttem, hogy nem az én csodálatos dolgozatommal, hanem a voluntarista gazdaságirányítási rendszerrel volt baja.)
Nos hát, ha gondosan megőrzöm messze előrelátó művemet, amikor eljött az ideje, talán még a mellékelten bemutatatott index bejegyzés is megváltoztatható lett volna. De hát nem tettem ilyent, nem is nagyon emlékszem tartalmára, talán csak annyira, hogy mintegy 50 mázsa disznóhúsról volt szó.
