HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

Amíg a gyerekeink is belefértek, nagyon szerettünk családként utazni, és ezt valahol el is kellett kezdeni. Összeházasodásunk után néhány évig szakszervezeti beutalóval látogattuk a Balatont (egy ilyen alkalommal készült a lenti kép), ahogyan az abban az időben lehetséges volt és ami az ötvenes években még utazásnak   számított. Ez sem volt rossz,  bár voltak olyan szabályok, amik minimum „szocialista túlzás” jelzővel voltak illethetőek. Például, az étkezési időket a személyzet szigorú felügyelete mellett, mindig be kellett tartani, legalább úgy mint az iskolai menzákon, de a csúcs az volt, hogy az első közös vacsora után, az üdülővezető, esetleg a mindenütt megtalálható kultúrfelelős vezénylésével mindenkinek el kellett mondani az önéletrajzát – de legalább nyilvános gyónás nem volt és penitencia kirovására sem került sor. Persze ettől, mi még kiválóan éreztük magunkat és egymást.

140312_Balaton.jpgAhogyan jöttek a gyerekek  jelentősen változott a helyzet. Már egészen kiskorukban, a várost még nem elhagyva „kirándultunk”, eleinte a mai Széchenyi város helyén lévő szép virágos rétre, majd városi busszal a Műkertbe.

140313_Műkert.jpg

Gyalogoltunk, énekeltünk és meséltünk, ők az óvodádról, majd az iskoláról, én meg arról, amit igényeltek, persze ahol csak tudtam beleloptam a tanulságokat is, ha észrevették gyorsan abbahagytam. Kicsit később, már kocsival, sorra került a Csalánosi erdő, a Nagynyíri erdő, a Tisza parti Tőserdő. Ezeken a túrákon aktív partnerünk volt Zizi von Schwarenberg kisasszony, egy csodálatos dakszli hölgy is.

140313_Zizi2.jpg
Túráink hatására rájöttünk, hogy nem feltétlenül kell külföldre, vagy nagy távolságra utazni ahhoz, hogy a természet szépségeivel találkozzunk, hiszen azok itt, városunk közelében is bőven mutatják magukat, csak észre kell venni.

A ma már szigorúan védett, európai elismertségű, Fülöpháza határában található mozgó homokbuckákhoz is többször kirándultunk és mint a képen látható, nem igazán kíméltük azokat. Abban az időben alakították meg a Kiskunsági Nemzeti Parkot, aminek, mint a Megyei Tanács Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályának vezetője, a mezőgazdasági termelés feltételeinek „hívatásos védője”, nem voltam éppen túlzott kedvelője. Erről azért szólok itt, mert, „megtérésemhez”, azaz a természetvédelem fontosságának felismeréséhez hozzájárult az is, amit a kép ábrázol. Az „ilyenektől” tényleg határozottan védeni kell a természetet. Ez van.

140313_Buckás.jpgA Kiskunsági Nemzeti Park vezetése, dolgozói kialakítottak egy 94 kilométeres, a kisvasút Bugac Felső állomásától - Tatárszentgyörgyig tartó „Zöld úton a Kiskunságban” elnevezésű túrautat, ami végigvezetett a Nemzeti Park legszebb részein, bemutatta a legféltettebb természeti csodákat, de sajnos már nem létezik, legfeljebb néhány megmaradt, rövidebb szakasza járható még itt-ott. Mi, a Kertészeti Főiskola turista csoportja, lelkes szervezőnk, dr. Szabó Attila főiskolai tanár úr (a képen jobbról) vezetésével,még három részletben teljesítettük a túrát, végig jártuk, még a teljes utat. 

140313_Szabó Attila.jpgMegismételhetetlen.Több tavasszal is kedves kirándulásunk volt, amikor fiammal  elvonatoztunk Ágasegyházáig, innen mintegy 14 kilométeres túrán végigjártuk a Homokhátság jellegzetes tanyás vidékét, meg a virágba borult Orgoványi Nagyrétet és a Ludastó állomáson felültünk a kisvasút menetrendszerinti járatára és hazajöttünk. Ezen a túrán egy  alkalommal már Andris és Peti unokám is részt vett, így ők még részesültek ebben az élményben. Ma már ezt sem lehet megismételni, mert mindkét említett vonatjárat megszűnt. Nagy kár.

140313_Szelíditó.jpgCsaládilag többször nyaraltunk a Szelidi tó partján lévő tanácsi üdülő faházaiban. Akkoriban a tó még nem volt körülépítve üdülőkkel, nem volt szállodája, nem voltak mulatók, csak a szinte érintetlen természet, madarak, nádtenger, nagy lapos ladikok és egyetlen, enyhén homályos televízió, ahol esténként a Ki Mit Tud adásokat néztük nagy élvezettel, ahányan csak elfértünk a szobában. Egyik évben, amikor Lackó fiunk megtanult biciklizni, meg egy kerékpárt is kapott és már csak néha esett le róla egy-egy kanyarban, úgy határoztunk, hogy a „lányokat” kocsi viszi Szelidre, mi meg majdnem végig kerékpárral megyünk. Kiskörösig elvitt bennünket a kisvonat, onnan mintegy harmincegynéhány kilométert mi küzdöttünk le biciklivel. Úgy csináltam, hogy tíz kilométert hajtottunk, akkor leszálltunk és a kormány szításától begörcsölt ujjakat és más testrészeket némi gyaloglással kilazítottuk. Az utolsó lazítás már közvetlenül a cél előtt volt, de még én azt mondtam bátorításul, hogy még van egy tízes. Beértünk, az újonc kicsit csapzottnak látszott, de csak én dőltem le a fenyőillatú faházban egy kis pihenésre, nem telt el fél óra,  és óriási kiabálásra ébredtem, mert az összejött gyereksereg focimeccsbe kezdett és az én elgyötörtnek hitt fiacskám volt a leghangosabb. Megnyugodtam, gyorsan kiheverte a bicikli túrát. Györgyiék már ott voltak, de természetesen ő nem vett részt a focizásban, hanem kint ült a nádasban és lelkes amatőr biológusként, piros ronggyal fogta a méretes kecskebékákat, majd nejlonzacskókba gyűjtve –  feltehetően ismeretterjesztési céllal – mutogatta a parton  ülőknek, akikre persze okosodás helyett, a frász jött rá. (A csatolt képen még a zacskókat is fel lehet fedezni a csónak végében.)

140313_Györgyi Szelíden.jpgAbban az időben szinte minden nagyobb vállalatnál és intézménynél, amely rendelkezett autóbusszal, szerveztek úgynevezett turista szakosztályt, aminek az volt a feladata, hogy az utazni szerető dolgozók igényét kielégítse. Volt ilyen a megyei tanácsnál és a főiskolán egyaránt és így jártuk be hazánk szép tájait, de ezek az utak  már nem sorolhatók a családi kategóriába.

A családi utazások legtágabb körébe tartoztak viszont az országhatáron túli közös csatangolások, melyekről legközelebb mesélek. Az is érdekes lesz!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr855857719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.