HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

Családi utazásaink jeles eseményei voltak, amikor közösen léptük át az országhatárt. Az első közös külföldi utazásunkra Lackó tizennégy, Györgyi tizenkét éves korában került sor. Ennek az útnak a jugó tengerpart volt a célja, szervezője pedig Kwaiser Pista bátyánk, a Kertészeti Főiskola szőlészeti tanszékének a vezetője. Az előkészületek során nem sokat vacakoltunk, minden család kapott egy sátrat és az iskola riasztóan öreg és kehes autóbuszával nekiindultunk. (A sátor is, a busz is jól látható ezen a képen.)

140320_busz.jpgA magunk részéről, azért igyekeztünk  rendesen felkészülni és a gyerekeket is felkészíteni, elfogadtatni velük azt a gyakorlatot, hogy az ilyen utazások esetében érvényesíteni kell az előkészületek, a teljesítés és az emlékezet hármasának összhangját. Ez azt jelentette, hogy az úti előkészületek során fel kellett készülni a várható látnivalókra, a technikai feladatokra, például a sátorverésre, az étkezés szervezésére, beleértve a főzőcskézést is, még az elemi elsősegélynyújtásra is. Megbeszéltük az anyagiakat is.

A technikai kérdésekben persze Lackó fiunk volt az erősebb, nagy élvezettel készítette az útitervet, még térképeket is rajzolt és még engem is meglepett, amikor a Neretva folyó sokemeletes völgye oldalába vágott úton, meglehetősen izgalmas utazás után, megérkeztünk Mosztárba, leparkoltunk és a jegyzeteire nézve közölte, hogy ott a tér végén jobbra lévő utcán kiérünk a folyó partjára, ahol a Szulejmán szultán által építtetett Öreg hidat találjuk. Ott volt. Egyik útitársunk megkérdezte, hogy öcsi te már jártál itt? Nem jártam, csak felkészültem, volt a válasz. (Néhány hete egy volt kolléganőm, Amrein Jánosné szólt hozzá a bloghoz és a gyerekek nevelése kapcsán megjegyezte: „arra is emlékszem, hogy mikor utazás volt, fel kellett készülniük az adott helyről, nagyon jó volt”. Még ő sem felejtette el…)

140320_Mosztár.jpgA híd megcsodálása után indultunk tovább, elképzelésünk szerint Dubrovnik felé, de a sors, pontosabban a roggyant buszunk nagyon alföldi sofőrje közbeszólt. Aki járt már arrafelé, az tudhatja, hogy a horvát (akkoriban persze jugó) tengerparton vezető út szárazföld felöli oldalán magas hegyek, tenger felöli oldalán pedig mély szakadék van. A gépkocsivezető kijelentette, hogy neki ettől a meredélytől hányingere van, és nem meri tovább vállalni az utat. (A hányingerben amúgy szerepe lehetett annak az enyhébb gyomormérgezésnek is, amely Szarajevóban végigsöpört a társaságon.) Gyors haditanács és Dubrovnik helyett északra, Split felé fordultunk, mert így nem a szakadékos oldalon kellett menni.

140320_Kemping.jpg

140320_A tenger.jpgA Hét Kastély öbölben, Kastel Gomilica kempingjében (ez van a fenti, fekete-fehér képen) sátoroztunk le és mindannyiunknak nagy élmény volt a találkozás Adria csodálatos vizével, egyáltalán a tengerrel. Hazafelé Fiume felé indultunk, de néhány óra múlva meg kellett állni, mert valami iszonyatos bűz töltötte be a buszt. Kis nyomozás után kiderült, hogy a táborozás során a mi Györeszkénk ismét biológuskodott, azaz tengeri sünöket, meg sonkakagylókat gyűjtött és azok már jó néhány napot elpusztulva töltöttek egy szatyorban, amit induláskor gondosan berakott a buszbeli ülése alá. A gyerekek étvágyát ez sem rontotta el, mert amikor Starigrad Paklenyica iszonyúan kopár tengerpartján, ötven fok árnyék nélküli melegben, megkérdeztem, hogy mit ebédeljünk, egységesen töltött káposzta konzervet rendeltek. Megkapták és kibírták.

A Fekete Tenger felé, Bulgáriába többször is utaztunk, ezeken az utakon már összeszokott csapat voltunk, rutinszerűen mentek az előkészületek, egy újabb tényező jelentkezett csak, a gyerekek teljesítették a kötelező négy hét nyári munkát és volt keresetük is, amit úgy gondoltam, hogy be kell vonni a nyaralás fedezetébe. Közöltem, hogy a „koszt-lakás-fűtés-világítás” megy a közösből, közöljék, hogy saját kiadásukra mennyit áldoznak, azaz mennyi levát váltsak ki. Györgyi szemmel láthatóan nagy gondban volt, osztott-szorzott, majd jöttek a kérdései: „az ellátásban a sült hal is benne van?” Igen. Majd: „a fagylalt is?” Igen. Beváltottam a megjelölt összeget, nem költött belőle semmit, csak hazafelé vett magának egy szép erdélyi blúzt és itthon kérte, hogy váltsam vissza forintra. Pedig egy szó sem volt a takarékoskodásról.

140320_Zsiguli.jpgAz egyik ilyen utunkon már nemcsak én vezettem, hanem Lackó is, a nemrég megszerzett jogosítványa mellé megkapta a kormányt is. Én meg navigáltam. Úgy döntöttünk, hogy útba ejtjük a térkép szerinti román autópályát, és egy szép vastag piros vonallal jelzett úton megyünk át Bulgáriába. A legenyhébb kifejezés rá, hogy érdekes volt. A sztrádán nem a sebességtől, hanem a tehénkék által vontatott kocsiktól kellett az újoncot óvni, a kétszámjegyű főúton - igaz hogy szakadt az eső - a gödrök kerülgetése volt a feladat. Hétszer sikerült, a nyolcadik, szép mély lyuk, elintézte a bal első kerék felfüggesztését, annyira, hogy csak két erős kézzel lehetett nagyjából az úton tartani a kocsit. A lágertag Romániában viszont nem ismerték a Zsigulit, így először át kellett jutni a Dunán, Bulgáriába, ahol valahogy kikalapálták, itthon meg kicserélték a megviselt alkatrészt.

Mentünk tovább. A tényleg nagyon szép Kamcsija kempingben vertünk sátrat, de csak a tábor közepén, utaktól körülhatárolt kis füves placcon találtunk helyet és nagyon irigyeltük a szerencsésebbeket, akik az évszázados fák alatt táboroztak. Ám az egyik napon jött egy vihar, hatalmas felhőszakadással és az áradás átszakította a Kamcsija patak gátját. Az áradat az addig irigyelt táborozókat egyszerűen belesodorta a tengerbe. Akkor már mi voltunk a szerencsésebbek és részt vettünk a mentésben, de azért erről az élményről le tudtunk volna mondani.

140320_Áradat.jpgA Sipka-szoroson való átkelésünk sem volt nagyon egyszerű, eszembe is jutott Verescsagin festménye, ami szerint a szorosban minden csendes. Hát ez nagyon nem volt csendes. Sötétség, dörgés, villámlás, felhőszakadás, balra húzó autó, lépésben haladás a szerpentinen, a gyerekek meg abból gyanították, hogy komoly lehet a helyzet, mert én viszont nagyon csendes voltam, nem kritizáltam hangosan a többieket és ez szerintük, csak igazán kemény helyzetekben fordult elő.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr115866880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Warlimont 2014.03.27. 14:27:24

Jo törtenet ez is! :)