HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

Mostanában naponta találkozhatunk azzal a hírrel, hogy a 2011-ben kiadott oktatási törvény megjelenése óta, az egyetemi és főiskola diplomát csak az a végzett hallgató veheti át, aki egy-két nyelvvizsga papírt is fel tud mutatni, és ez eddig 49370 hallgatónak nem sikerült. Az érintettek nyelvtanfolyamos segítésére, most egy hárommilliárdos  „diplomamentő” program is indult. Engem ez már semmilyen összefüggésben nem érint, magam is jól túl vagyok, fiam ha nem is könnyedén, de szükség szerint használja az angol (olykor a német vagy nagy ritkán a francia) nyelvet és a lányom is erősen tanul, na, nem a nyelvvizsgára, hanem hogy a walesi vejével közvetlenül is szót tudjon érteni. A négy unokámnak meg nemcsak hogy felsőfokú angol vizsgabizonyítványa van, de beszélik is a nyelvet.  Ezzel együtt, nagyon együtt érzek az érintettekkel, mert nekem is volt néhány, emlékezetemben mély nyomot hagyó kalandom a nyelvtanulással és a nyelvvizsgákkal. A hetvenes évek elején, amikor az aspirantúrát csináltam, az egyetemi diplomához még nem kellett nyelvvizsga bizonyítvány, de a kandidátusi fokozat elnyerésének a szakvizsgák letétele és az értekezés megvédése mellett alapfeltétele volt a két nyelvvizsga. A sztenderd természetesen az orosz volt, én pedig a németet választottam mellé.

Az idáig vezető út, esetemben igencsak rögös volt. A polgári iskolában természetesen a németet tanultuk, bár a profi némettanár éppen a Don körül volt társasúton és a helyettesítővel csak a der-die-das unalmas biflázásáig jutottunk, nem a nyelv megszeretéséig. Erre egyébként sem is nagyon volt idő, mert közben - ahogy akkoriban mondtuk - „bejöttek az oroszok” és valamilyen buzgó tanerő, vagy akárki, kitalálta, hogy nem helyes az ifjúságnak a „bűnös” német nyelvet tanítani. Rövid ideig a francia ment, de a tanárnő legfejtebb annyit ismert a nyelvből, mint egy malac: ui! ui! Akkor jött az eszperantó. Megtanultuk az eszperantó himnuszt, két sorára ma is emlékszem, persze csak fonetikusan, mert írással nem bíbelődtünk: „En la mondo, vénisz nova szento…” És hogy a nemzeti öntudat se szenvedjen csorbát, a „Söprik a pápai utcát, masíroznak a katonák” című magyar nótát végig. Így kezdődött: „tralla sztrátoj, tralla sztrátoj, marsasz, marsasz la szoldátoj”. Közkívánatra ezt végig is el tudnám énekelni…

Ilyen alapokkal és azzal az erős meggyőződéssel, hogy nekem nincs nyelvérzékem, kerültem a szolnoki középiskolába, ahol Kisfaludy Sándor, alias Himfy tanár úr, már az első félévben egy méretes elégtelennel nyugtázta tudásomat és hozzáállásomat. A középiskolai nyelvtanulást padszomszédom és barátom, Lörinczy Gyurka eminens tanuló árnyékában éltem át, mert dolgozatot másolni és a súgást felfogni azért tudtam, bár ez sem ment mindig zavartalanul. Ezen a képen nem közvetlenül állunk egymás mellett, mert Molnár Iván közénk állt, de szerencsére német órán ez nem fordult elő.

140417_Osztálykép.jpgEgy alkalommal valamelyik osztálytársunknak sikerült megszerezni a másik osztályba járó testvérétől a következő német dolgozat  szövegét, mire mindenki bőszen fordította és betanulta, az én kivételemmel, mert én nem fárasztottam magam, hiszen Gyurka barátomnak nem volt erre szüksége és így nekem sem. A tanár úr felírta a táblára a német szöveget, de mint kiderült nem egészen a megszerzett formában, mert abból kicserélt egy mondatot, ami azért komoly gondokat okozott az érdekelteknek. Én meg lemásoltam a szomszéd hibátlan fordítását. Csak kettőnknek lett 7-es a dolgozata. (Ezt az osztályzatot meg kell magyaráznom. A negyvenes évek második felében legalább annyi reform történt az iskolákban, mint mostanában. Többek között az addig érvényes 4-3-2-1 fokozatú osztályzás (ahol a 4-es volt a legrosszabb, az 1-es a legjobb osztályzat) helyett bevezették az 1-2-3-4-5-6-7 fokozatost, majd ezt követte a ma is érvényben lévő 1-2-3-4-5 minősítés.) Ez persze nem változtatott a lényegen, az érettségi bizonyítványomban volt négy jeles, meg egy elégséges, persze a német jegy. 

A húsz éves érettségi találkozónkon azért egy kicsit sikerült kiküszöbölnöm a csorbát, mert amikor Himfy tanár úr belépett a terembe, én szolid nagyképűséggel, németül üdvözöltem és megkérdeztem, hogy hogy szolgál a kedves egészsége. Felkiáltott, „fogjatok föl elájulok, Király kimondott egy hibátlan német mondatot”. Ekkoriban már én is tudtam és vallottam, hogy bár jó dolog az, ha valaki el tudja hitetni a környezetével, hogy nincs nyelvérzéke és ezért békén hagyják, de egy nyelv elsajátításához valójában elég a kemény fenék is. Le kell ülni és meg kell tanulni. Pont. Meg vállalni kell olyanokat is, mint én tettem.

A közgáz egyetemnek, a hallgatói szlogen szerint, a „Makarenko sztriten” (ma Horánszky utca) volt, az akkoriban legjobban felszerelt  Nyelvi Intézete és mint az egyetem aspiránsa engedélyt kértem és kaptam, hogy a nappali hallgatókkal egy kurzusban készülhessek a nyelvvizsgára. Nem volt egy népünnepély, hiszen én negyven éves voltam, a hallgatók meg húsz és mind jobban szerepelt nálam. Szerencsére a fiam csak néhány évvel később lett az egyetem hallgatója, mert azt azért tényleg nem szerettem volna, ha egymás melletti nyelvkabinban kellett volna ülnünk.

Lényeg az, hogy sikeresen levizsgáztam, bár lehet, hogy ebben közrejátszott a szerencse is, ugyanis amikor a vizsgára bandukoltam, egy hasmenéses pesti galamb beterítette a fejemet és a fél oldalamat. A vizsga épületében, a wc-ben takarítottam magam, amikor bejött az egyik leendő vizsgabiztos és kérdezte, hogy mit csinálok. Elmondtam neki, mire úgy nevetett, hogy én meg majdnem elsírtam magam. Meglett a papír, meg egy kicsit több is talán. A fordítással nem volt bajom később sem, de a beszéd, az nem igazán könnyen ment, pedig jó lett volna. Az Erfurti Kertészeti Főiskolán, meg a  berlini Humboldt Egyetemen tolmács nélkül kellett megélnem a találkozásokat, szerencsére a kollégák kedvesek és megértőek voltak. Csak mindig azzal ugrattak, hogy „László te úgy beszélsz, mint egy vezércikk! Mondd úgy, hogy kiviszik a szemetet, ne úgy, hogy a hulladék kiszállítatott valaki által."

A kilencvenes években foglalkoztam fejvadászattal is, és ott azért olyat is  tapasztaltam, hogy a nyelvvizsga hiánya nem mindig okoz gondot. Egy német cég megbízásából kerestem egy németül beszélő fiatal mérnököt. A jelentkezett ifjú, az elővizsgálatok szerint az elvárásoknak tökéletesen megfelelt, épp csak nem volt nyelvvizsga bizonyítványa. Elérkeztünk a nyelvtudás ellenőrzéséhez. Az ifjú ember valami elképesztő gajdolással válaszolgatott a német cégvezető kérdéseire, amelyeket még csak értettem, de a válaszokat nem. Kiküldtem a legényt és vártam a reakciót.  Kiderült, hogy a jelölt a sváb öreganyjától tanulta a nyelvet és az én németem örömmel mondja, hogy a gyereknek mecklenburgi tájszólása van és az ő családja is arról a vidékről származik. Felvette.  Két év múlva összefutottam az ifjúval, kérdeztem, hogy van a nyelvvel, azzal is jó, bár néha még megmosolyogják, de ma már ő a magyar képviselet vezetője. Még nem volt harminc éves. Az ő nyelvtudásával a nagyhírű Rigó utcai műintézményből nem nyelvvizsga bizonyítványt kapott volna, hanem rendőrrel vezettették volna ki. És a mérnöki diplomája még ma is az egyetemen porosodna…

Ezek voltak az én élményeim a német nyelvvel. Ha valakinek nem lett volna elég megrázó, a jövő héten az orosz nyelvvel való kalandok következnek.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr566042437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rieckemárta 2014.04.17. 08:32:46

Verner apukája a magyar nyel elsajátításával járt sokszor pórul. Szerinte a levest időnként meg kell tekerni, és ez egyébként ugyanazt jelenti, mint a keverni. Köszi, Laci bácsi, nagyon jókat nevettem!

Dr. Király László 2014.07.25. 14:44:53

@pamacskacska: Szerintem nem tanulni, hanem tudni jó. És ez persze nemcsak a németre igaz.