Az előző részben elmeséltem kalandjaimat a német nyelvvel, amelyek a kandidátusi aspirantúrához kapcsolódó vizsgában csúcsosodtak ki. A német vizsga letétele azonban csak a kisebbik fele volt a nyelvi kínoknak, hiszen az előírások az orosz nyelvvizsgát is kikerülhetetlenül megkövetelték. Ehhez viszont az égvilágon semmi előzményem sem volt, hiszen az én korosztályom még „megúszta” az idevágó iskolai tanulmányokat. A szakvizsgáim megvoltak, az értekezés is formálódott, a német papírom is megvolt. Nem volt mese, bele kellett vágni. Hát ez nemcsak embertelen feladat, de drága játék is volt. Nos, a drágaságot nem úgy kell érteni, hogy sokért vettem a bizonyítványt, hanem úgy, hogy három tanár tágította a fejemet. Egy, aki a hagyományos nyelvtanulást nyomta, a cirill betűs írást-olvasást, a nyelvtant, meg ilyesmit. Mivel a nyelvvizsga részét képezte – ugyanúgy, mint a németnél – egy szakmai szöveg fordítása és értése, ehhez is kellett egy külön tanár, meg egy mindennapi szöveg fordítása és értése, ehhez kellett egy harmadik.
Bő félév után – persze munka mellett – odáig jutottunk, hogy már nem fért több a fejembe, hát nekivágtam a vizsgának, lesz ami lesz. Ennél nem jelzett szerencsét a galamb, én is éreztem, hogy kamikáze vállalás, de hátha. Jó döntés volt. Meg hát a felkészítő tanáraim is jók voltak, ismerték a vizsgakövetelményeket, arra készítettek fel. Nem valami fényesen, de mendegélt. A mindennapi témánál az utazást húztam, meséltem, hogy Kecskemétről Debrecenbe utaztam vonattal, felszálltam, átszálltam, leszálltam és mentem az utcán… és megszállt a kisördög és megkérdeztem, hogy elmondhatok-e egy tréfát (sútka), mondták, hogy tessék (pazsaluszta), Mondtam: Debrecennek van egy arany bikája (zalatoj bik), Kecskemétnek meg egy bronz tehene (bronzovája karóva) mi a különbség. Láttam az elképedt arcukon, hogy baj van, kapitális marhaságot csináltam. Mondták, hogy az arany bikát értik, az rendben van, de mi az a bronz tehén, magyarázzam meg. Azt nem tudtam volna oroszul elmagyarázni, hogy kecskeméti népnyelv az 1919-es forradalmi emlékmű fő alakját nevezi így, meg vasmarcsának is. Csak annyit mondtam, vagy inkább hebegtem, hogy egy nőt (zsena) ábrázoló hősi emlékmű (gerojcseszkij pamjatynyik). Gondolom, hogy idióta megnyilvánulásom annyira meghatotta őket, hogy – Karinthyvel szólva – „háromnegyed kettő, kétszer aláhúzva” jeggyel elengedtek. Amikor felkészítő tanáraimnak elmondtam, hogy mit csináltam, a legenyhébb jelző, amivel illettek, a „te ütődött” volt. Nem baj, pontosabban: nyecsivó. Megvolt az utolsó, az addig még hiányzó papír. Egyébként másfél évig, ha cirill betűs szöveget láttam, vagy orosz beszédet hallottam, rám jött a hányinger, ami csak akkor múlt el végleg, amikor már felejtettem annyit, hogy a maradék normálisan elfért a fejemben.
Hogy azért maradt valamennyi orosz tudásom, azt a fönti kép igazolja, ha igaz. 1983-ban, amikor már nemcsak tanítottam a főiskolán, hanem az volt a munkahelyem is, tizenkét hallgatót vittem cseregyakorlatra a Szimferopoli Egyetemre. Lehet, hogy jelenleg nem lenne olyan kellemes a Krím félszigeten mászkálni, de akkor még béke volt arrafelé. Egyszer a Kertész Kar dolgozói, bahcsiszeráji látogatással összekötött, erdei pikniket szerveztek egy nemzeti parki erdőben, ahova csak nagyon szoros engedéllyel lehetett még csak belépni is. Kiderült, ennek oka nemcsak a természet védelme volt, hanem az is, hogy a hegyről pont rá lehetett látni a szovjet hadsereg szevasztopoli flottabázisára. Nagyon kellemes volt, sütöttek főztek, ettünk ittunk, mégpedig a szőlész-borász tanszék által kezelt legkiválóbb krími borokat. A dékán meg én egy pokrócon hasalva „beszélgettünk”, a gonoszkodó hallgatók szerint, a szovjet filmművészet jeles alkotásait értékeltük, különös tekintettel a művésznőkre. Szerintük ezt mutatja az általuk készített felvétel, de amit, már ami a témát illeti, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudok.
Az ötvenezer beragadt diplomájú hallgató esete, ezeket, a velem történt nyelvi kalandokat idézte fel, és talán számukra is tanulságként mondhatom, hogy nem holmi nyelvérzék hiányra meg ilyesmire kell hivatkozni, hanem neki kell ülni és meg kell legalább egy idegen nyelvet tanulni, mert az évek alatti tanulással megszerezhető diplomát, csak Így lehet "élesíteni".
