HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

Az ezerkilencszázötvennégyes pályakezdésemtől izgattak az olyan kérdések, hogy miért van az, hogy a megye különböző  térségeiben  élő emberek  nem egyformán viszonyulnak a nagyon is egységesnek elképzelt központi intézkedésekhez, valamint a három, meg a legfeljebb ötéves tervek célkitűzéseihez. Nagyon határozott véleményük volt, hogy a szerintük hosszútávon bevált életformájuk sikeresebb, azon nem nagyon kell változtatni. Az „Amire a miniszter is csak hümmögni tudott c. bejegyzésemben már elmondtam, hogy a mezőgazdaság átszervezésénél a térség adottságaihoz jobban passzoló megoldások kialakításában Erdei Ferenc által megfogalmazott irányelvek segítettek, a „Magyarázom a mechanizmust” c. bejegyzésben pedig a gazdálkodás lehetséges korszerűbb módszerereit mutattam be. A hatvanas évtized vége felé már a sikeresnek mondható napi rutin mellé kívántam valami „kiegészítő” elfoglaltságot is felvenni. Kerestem a lehetőségeket, nem volt túl nagy a választék. A körülöttem élő munkatársaim hasonlóan érezhettek, volt aki a vadászatot, volt aki a horgászatot, volt aki az ultit választotta, de volt olyan is, aki a „legszebb öröm a söröm” jelszó megvalósításán fáradozott. De valahogy mindezt kevésnek éreztem és inkább az engem foglalkoztató problémák gyökereinek feltárási lehetőségén studíroztam, bár ez az előbbiekhez viszonyítva igen csak direkt termő műfaj.

Bács-Kiskun megye egyetlen teljesen új, az ország egy tizedét elfoglaló igazgatási szervezetként, 1950-ben került kialakításra a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli, valamint a csonka Bács-Bodrog vármegye itthoni járásaiból. Ebből következően még formailag sem rendelkezett egységes képpel az egészről, nem is szólva a három nagy tájról, a Homokhátságról, a Dunamentéről és a Bácskáról, az egymástól nagyon is eltérő sajátosságokat felmutató területekről. Az én elképzelésem nem kevesebb, mint valami olyasmi volt, hogy megkutatom, feltárom a megye agrármúltját, megkeresem a gyökereket, és így választ kapok az engem foglalkoztató kérdésekre.

Akkoriban nem volt olyan nagy durranás, valamelyik egyetemen egy disszertáció benyújtásával doktori címet szerezni, ezt elég sokan meg is tették, de egy ilyen dolgozat keretei nagyon szűkek voltak, amikbe az én elképzeléseim messze nem fértek volna bele. Meg egyébként is, nem a doktorátus megszerzése volt a fő célom. Mást kerestem és úgy éreztem, hogy az akadémiai aspirantúra formájában meg is találtam. Tekintettel arra, hogy ma már ez a rendszer nem él, röviden bemutatom, hogy miről is volt szó.

A Magyar Tudományos Akadémia részét képező Tudományos Minősítő Bizottság (TMB), kiírta a nyilvános pályázatot, szervezte az aspirantúrára pályázók előbírálatát, az általa kiküldött bizottság minősítette és személyesen is meghallgatta a jelölteket, elfogadásra vagy elutasításra javasolta a beadott témájukat, elfogadás esetén, kijelölte az aspiránsvezetőt, előírta az elvégzendő szakvizsgákat és a két nyelvvizsgát, rendszeresen felügyelte az aspiráns haladását. A sikeres vizsgaeredmények bemutatása után, ha mindent rendben talált, „Végbizonyítványt” állított ki, aminek utolsó, csodálatos mondata így szól: „kandidátusi értekezést nyújthat be”. Ezzel lezárta az aspirantúrát, egyben engedélyezte a munkahelyi vitát, majd a teljes dolgozat és a „Kandidátusi értekezés tézisei” c. rövidített változat benyújtása után kijelölte a nyilvános vita időpontját, amelyen a két opponens véleménye a vita és a jelölt szereplése alapján a hét tagú bizottság titkos szavazással döntött és pozitív eredmény esetén, javaslatot tett a kandidátusi fokozat odaítélésére.

140515_Berend T.jpgEz már tetszett nekem, de így visszanézve is meg kell állapítanom, hogy iszonyatos bátorság, egyesek szerint pimaszság kellett hozzá, hogy egy tanácsi tisztviselő ezen az úton akart elindulni, a tetejébe úgy hogy nem nappali, hanem levelező aspirantúrát akart csinálni. Oldalakat tenne ki az indulási engedélyig tartó út állomásainak a leírása. Nem részletezem, lényeg az, hogy a munkahelyi engedélyt megkaptam. Ennek birtokában „társadalomtudományi szakon, gazdaságtörténeti témában” kértem felvételemet az 1971 őszén induló levelező aspirantúrára. Leírtam, hogy mit akarok elérni, bemutattam, hogy milyen kutatásokat végeztem addig, milyen publikációim vannak, csatoltam önéletrajzot, minősítést, munkahelyi engedélyezést. Meghallgattak, elfogadtak, kijelölték aspiránsvezetőmnek dr. Szakács Sándort a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtörténeti Tanszékének docensét. Az induláskor gondban volt, mert az ő gyakorlatában nem fordult még elő, hogy ebben a témában valamilyen közhivatal legyen a tudományos munkahely. Javaslatára megkerestem dr. Berend T. Iván akadémikus egyetemi tanár urat, a tanszék vezetőjét, aki „befogadott” tanszéki külsősnek, aminek valódi értékét csak később tudtam értékelni, hogy ezzel tagja lehettem a gazdaságtörténet témáját a legmagasabb szinten művelő közösségnek. (Két képet osztok meg itt róla. Az egyik, sokkal kevésbé ismert fotó bő 10 évvel első találkozásunk előtt készült róla, amikor 31 évesen Kossuth díjas lett, a másikat valamikor az elmúlt évtizedben fényképeztek, s ezen már a sokak által ismert, jellegzetes szakállal látható. Én is szakállasan ismertem már meg, de jóval fiatalabbnak, mint a második képen látható, olyan fotóra azonban nem bukkantam.) 140515_berend_1.jpg 

A technikai feltételeket a megyei tanács, mint aspiránsi munkahely biztosította, ahol - a vizsgákra kapott tanulmányi szabadság kivételével - tettem a napi munkámat, jártam a megyét és osztályvezető helyettesként szerveztem a közgazdasági jellegű, valamint az élelmiszeriparral kapcsolatos feladatokat, meg a saját „találmányommal”, egy iratfényképezővel, gyűjtöttem a témámhoz kapcsolódó dokumentumokat a Megyei Levéltárban.

Az aspirantúrán való indulás szándéka az enyém volt, a kivitelezés kötelezettsége szintén. De nem ment volna a környezetemtől kapott segítség nélkül. Az adta a legtöbb erőt, hogy nem akartam szégyenbe maradni a munkahelyem előtt, ahol kiszemtelenkedtem az indulás engedélyezését, a befogadó tanszék előtt, az aspiránsvezetőm előtt, a családom, a gyerekeim előtt, akik azért jól megszenvedték apjuk tanulási mániáját, ja meg saját magam előtt sem.

Az aspirantúra során gyakran éreztem úgy, hogy ez egy kásahegy, amin át kell rágni magamat, hogy elérjem a céljaim eléréséhez vezető út következő szakaszát. Átrágtam magam és megkaptam az áhított, alább látható végbizonyítványt. Mehettem tovább.

140515_kandidátusi végbizonyítvány.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr526160813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.