HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

Ezerkilencszáznyolcvanegy júliusában, ahogyan arról legutóbb beszámoltam, a főiskola adottságaival, lehetőségeivel ismerkedtem és nagyon elégedett voltam. Az Agrárökonómia Tanszéket, amelynek vezetőjévé neveztek ki, létezése óta ismertem, a jól felkészült munkatársakkal együtt dolgoztam, ezért nyugodtan vártam az első „hívatásos” tanévem kezdetét. Annál is inkább, mivel a felsőfokú technikum első éveiben gyakorlatilag egyedül tanítottam valamiféle üzemtani ismereteket, és jószerivel annak tárgyát is magamnak kellett felépítenem. Már akkor szilárdan kialakult az a véleményem, hogy ezen a szinten nincs helye az elméletieskedésnek. A leendő, nagyüzemi termelést közvetlenül irányító szakemberrel elsősorban a napi gyakorlatban szükséges írásbeliséget kell megismertetni, mert ezen a szinten komoly értékek: gépek, berendezések, műszerek, szerszámok, anyagok, növényvédőszerek alkotják a munka tárgyi eszközrendszerét, amelyek alkalmazásáért a szakmai felelősség mellett anyagi felelősséggel is tartozik. Abban az időben rendszeresen oktattam a mérlegképes könyvelői tanfolyamokon, kinevezett kutatóintézeti külsős ökonómusként végeztem elemzéseket, de nem innen vettem a mintát, hanem inkább az bírósági szakértősködésem tapasztalataiból. Ilyesmire gondolok: egy gazdaságban csere volt az egyik  kerület vezetésében és később milliós raktári hiányokra derült fény. A bíróság elé került az ügy, az átadó és az átvevő vezetőnek igazolni kellett volna a maga igazát, nekem meg „megszakérteni”. A periratokban ennyi volt a vallomás: amikor átadtam még megvolt, mikor átvettem, már nem volt meg, papír meg semmi. Összejött az osztott felelősség. Tehát meg kell tanítani a hallgatóknak a leltár jelentőségét és készítésének technikáját.

Egy gazdaságban  permetezéshez Wofatoxot (szerves foszforkészítmény) kevert egy munkás, az ingzsebéből a betonkádba esett a cigarettás doboza, kivette, napra rakta az ázott cigarettákat száradni, majd megkínálta vele két társát és ő is rágyújtott. Egy meghalt, kettő súlyosan mérgeződött. Nyomozás, vizsgálat, ki engedélyezte/utalványozta. Senki, a raktáros kiadta a komájának, mert „így szokták”. A felelős irányító kertészt csúnyán meghurcolták. Tehát meg kell tanítani a hallgatóknak az utalványozás fontosságát, szabályait, hogy az utalványozó aláírása szakmai felelősségvállalás és egyben végrehajtási utasítás.

A termelési költségérzékenység elsajátítását is fontosnak tartottam beépíteni az oktatásba. Saját példámra alapoztam itt is. Az erkélyemen egy ládában, „macskapöcse” paprikát „termesztettem”, költséget nem kímélve, tápláltam, gondoztam, termett is bőven, de igazi értéke nem az volt, hogy megerősítette a húslevest, hanem a „szomszédpukkasztás”, mert senki nem tudta lemásolni. Az igaz, hogy annyit költöttem rá, hogy a piacon legalább tízszer annyit adtak volna érte. Tehát meg kell tanítani a hallgatókkal, hogy ilyent csak otthon, az erkélyen szabad csinálni, az üzemben úgy kell nézni például az almafára, hogy azon nem alma, hanem forint lóg és minden ráfordított költség ebből a forintból vesz el valamennyit. Tehát úgy kell gazdálkodni, hogy a minőséget is megóvjuk, meg a végén még nyereség is maradjon.

Az alapcélok nem változtak a főiskolai keretekben sem, de itt már, a napi írásbeliségen jelentősen túllépve, valódi gyakorlati oktatást is folytattunk, a tervezés, az önköltségszámítás, a munkaszervezés, a bérgazdálkodás és egyéb gazdálkodási kérdések vonatkozásában.

 Az üzemtani oktatásunkat persze folyamatosan igyekeztünk korszerűsíteni. E vonatkozásban legnagyobb vállalkozásunk volt, amikor, több éves előkészületek után 1985-ben üzembe helyeztük a szolid nagyképűséggel „Számítástechnikai Kabinetnek” elnevezett géptermünket. Hogyan is kezdődött? Még megyei koromban, előírtak számunkra egy kutatóintézetben szervezett számítástechnikai bemutatón, eligazításon való részvételt. Volt egy üvegfallal kettéválasztott terem, aminek külső felén ültünk mi, a belső felén méretes gépek, fehérköpenyes férfiak és nők sürögtek-forogtak. A mi oldalunkon volt egy narrátor is, aki magyarázta, hogy mi történik odaát. Nekem nagyon tetszett, ilyennek tudtam elképzelni az Asimov regényekben leírt számítástechnikai gépeket, amelyek hol jól szolgálták az embereket, hol meg föllázadtak. Ettől kezdve barátkoztam a gondolattal, hogy lehetnek ezek a gépek még kisebbek is és netán’ még a gazdálkodás értékelését is segíthetik.

140814_Padsor.jpgA tanszék legfiatalabb tagjával, Ferenczi Tibivel - aki a képen kék ingben ül, dr. Tajthy Sándorné kollegina mellett - álmodoztunk, spekuláltunk, sikerült fedezetet is teremteni, megterveztük az asztalokat, beszereztünk 12 darab Commodore 64. típusú számítógépet, ugyanennyi televíziót és hajrá. Tibor értett hozzá a legtöbbet, de én sem akartam lemaradni. Ma már nevetséges, de éppen ezért leírom, hogyan is ment ez akkoriban, amikor még a tekerős számológépekből sem volt elég. Megmutattattam magamnak néhány fogást, bekapcsolást, meg ilyesmit. Majd amikor nem látta senki, bezárkóztam a gépterembe és „gyakoroltam”, eleinte a géphez nyúláskor reszketett a kezem, de nem soká’ már játszani is mertem. El is terjedt a hírünk, sok helyről jöttek, többen komolyan érdeklődve, de sokan, főleg vezetők, csak bámészkodni. Ez úgy ment, hogy én tartottam egy magasröptű bevezetőt, majd mondtam: most a tanársegéd úr bemutatót tart. Tibor kapcsolj be. Bekapcsolt és kitört az áhítat, megveregették a vállunkat és elmentek. A „Szabad Föld” című újság, egy egész oldalas leírást közölt rólunk, sőt még egy képet is hozott, amit a szakadt ujságlapról amennyire lehetett,  "felújítva" mutatok be.

140807_Gépterem.jpgA hallgatók óriási érdeklődéssel fogadták a gépeket és ahogyan elnéztem nem remegett a kezük még a kezdet-kezdetén sem. Ezt nevezik generációs különbségnek.

A tanszék működését, úgy gondolom, jól fogadták a hallgatók, bár – főleg a fiúk –  ganci kertészlegényekként hangoztatták undorukat minden írásos tevékenységgel kapcsolatban. Aztán jöttek a tíz, meg a húsz éves találkozók, ahol zene volt fülemnek, amikor ilyeneket mondtak: nem szerettem az üzemtant, főleg a számviteli részét, de most is tele van a kocsim hátulja bizonylattal, meg egyéb ilyesmivel”, vagy „én pályaelhagyó vagyok, mert kertészként nem tudok elhelyezkedni, és a tanultakból csak az üzemtant, számvitelt tudom használni, lehetett volna több is”.

Lehetett volna, de csak ennyi fért bele...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr896555321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.