HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

A nyolcvanas évek második felében csúcsra járt iskolánk. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem karaként szinte maradéktalanul megfelelt a létrehozásakor megfogalmazott céloknak, jelesül annak, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kertészeti ágazatainak irányítására alkalmas szakembereket, üzemmérnököket képezzen.

140925_Főiskola.jpgA társadalom megismerte, elfogadta iskolánkat, a hallgatók gárdáját fizikailag és pszichikailag egészséges, jól felkészült, céltudatos ifjak, „hölgyek és urak” képezték.

A hallgatók elméleti és gyakorlati felkészítését jól képzett, ismereteit folyamatosan bővítő, korszerűsítő oktatógárda végezte. A hetvenegyes egyetemi induláskor egy fő rendelkezett kandidátusi fokozattal és öt fő egyetemi doktori címmel, a nyolcvanas évek végén a kandidátusok, az aspirantúra végén tartókkal együtt több mint tízen voltunk, az egyetemi doktori címmel huszonhárman rendelkeztek, négyen egyetemi tanári kinevezést kaptunk.

A tárgyi feltételek – laboratóriumok, oktató kert, termesztő berendezések, tanüzem, stb.  –  is a kor szintjén voltak adottak. A hallgatók, az iskolában kapott ismereteket, a nyári gyakorlatokon, „élesben tesztelhették” a kijelölt, vagy általuk választott nagyüzemekben.

A szakkörökben, a diákönkormányzatban, a művészeti csoportokban, a közművelődési táborokban, a sportegyesületben, a vízi túrákon, a sí táborokban, meg a KISZ-ben, a hallgatók gyakorolhatták a közéletiséget, amit üzemi vezetőként jól tudtak hasznosítani.

Tehát nem tűnhet üres dicsekvésnek, ha kijelentem, hogy a mi köreinkben rendben mentek a dolgok.

140925_virágkötők.jpgA társadalom egészére vonatkozóan ugyanakkor nem lehetett volna ugyanezt elmondani. Biztos, hogy akkoriban nem tudtam volna magamnak se pontosan megfogalmazni, hogy mi történik, de gazdaságtörténeti folyamatokat vizsgáló kutatóként éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. Az már  látható volt, hogy a tőkés világrend és az úgynevezett működő szocializmus hideg háborújában az utóbbi vesztésre áll, bár ha valaki nyolcvankilencben hangosan kijelenti, hogy két év múlva nem lesz Szovjetunió, lehet hogy bezárják az akkor még működő Lipótmezei nagyházba, vagy akár máshova is.

Helyzetemből, beosztásomból következően azonban sok olyan információhoz jutottam, ami azért alkalmas volt arra, hogy saját használatra kialakítsak valamiféle „jövőképet”.

Szokatlan, szinte megrázó élmény volt részt venni azon a rendezvényen, amit nem sokkal a lakiteleki sátras összejövetel után, a megyei párbizottság hívott össze a megyei intézmények és nagyvállalatok vezetői részére, ahol Lezsák Sándor is megszólalt és olyanokat mondott, amilyenek még nem hallottak a nagy előadóterem falai és persze a jelenlévők sem. Lényegében meghirdette a rendszer lebontásának/szétverésének elkerülhetetlenségét.

A folyamat elindult, megdőlt az egypártrendszer, sorra éledtek fel a történelmi pártok, alakultak újak. A kisgazdák, meg a többiek is, a nagyüzemek, jelesül a szövetkezetek, meg más nagyüzemek eltakarítását, a kisgazdaságok kárpótlásos újjáalakítását jelölték meg egyik legfontosabb céljuknak. Mi több, még én is politizálni kezdtem, – addig csak párttag voltam – az ifjonti élményeim alapján, amiket apám asztalos műhelyében szereztem, beléptem a feléledt Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ahol az egyik kongresszuson beválasztottak a „nagyválasztmányba” is. Úgy képzeltem, hogy itt politikát csinálunk és én is részese lehetek valami fontos új dolognak és beépíthetem programunkba elképzeléseimet, ami valahogy így hangzott: „a magántulajdon szent, a használat formája szabad”. Nem ment, ha elhangzott a program szó, az öreg csatalovak rákezdtek, hogy a programcsinálás „bolsevik” tempó, verjük szét, ami van – meg ilyesmi. Otthagytam.

Mondhatni, munkatársi kapcsolataim voltak a minisztérium felsőoktatással foglalkozó főosztályán dolgozó szakemberekkel és eszmecseréinken rendre oda jutottunk, hogy a mezőgazdaságban kezdődő folyamatok megállíthatatlanok és ezeknek kárvallottja lesz a mezőgazdasági felsőoktatás is, magyarul, nem lesz szükség az ilyen típusú szakemberekre.

Az anyaegyetemünkön zajló folyamatok sem voltak éppen megnyugtatóak. Az aulában „felültették” egy asztal mögé a rektort, a dékánokat (az asztal egyik végén a szegedi élelmiszeripai kar főigazgatója, a másikon én ültem, de mi itt csak kültagoknak számítottunk) és harcos fiatalok, akikről itt hallottam először, hogy „Soros pénzből” ilyen erősek, esetenként még az ordítozás jelzőt is kiérdemelve, vádolták a múlt fertelmes képviselőit és valamilyen megújulást(?) követeltek. 

A mi karunkon ekkoriban még nyugalom volt, de már nem sokáig. Hozzánk is megérkeztek a Soros pénztől duzzadó agitátorok és esténként a hallgatóink által gyakran látogatott  „Aranykerék” című diákkocsmában folytatták a néhány arra alkalmas hallgató és ifjú oktató „felvilágosítását”. Ezekről a szeánszokról természetesen én is tájékoztatást kaptam, de csak az egyetemi attrakciókon elhangzottak ismétlését, meg néhány Király féle antidemokratikus (t.i. fizetős diszkót ellenző) hatalmat megszüntető jelzőt hallottam vissza.

De nálam ez már csak hab volt a tortán, mert az ennél azért komolyabb információk hatására én már meghoztam döntésemet, hogy a számomra oly fontos iskola kikerülhetetlen leépítését/szétverését nem vállalom, inkább valami új építésébe kezdek. Rektor úr tájékoztatott az országos egyetemi helyzetről és elmondta, hogy az országos rektori kollégium két tag kivételével felállt, az egyetemeken egymás után lépnek vissza a dékánok és más állami megbiztatású vezetők, és megkérdezte, hogy én mit akarok csinálni. Két hét gondolkodás után, ötvenkilenc évesen, visszaadtam a főigazgatói megbízást, nyugdíjazásomat kértem és meg is kaptam. Amikor ezek az aranykerekes ügyek zajlottak, nekem már kezemben volt a cégbíróságtól a Regiszter Önkormányzati és Vállalkozási Tanácsadó Betéti Társaság működési engedélye.

A karon az élet ekkor még változatlannak látszóan ment tovább, barátaim nem is igazán értették döntésemet, mert ők még nem érezték súlyosnak a helyzetet, valahogyan úgy, ahogy a Titanicon történhetett, a hajó jégheggyel ütközött, de a zene még szólt a szalonban és táncoltak is – egy darabig.

Persze, azzal hogy én valami új építése mellett köteleztem el magam, méretes rossz érzéseim is voltak, a szememben és a hátam mögött elhangzott észrevételek sem voltak éppen kellemesek. És ez eltartott néhány évig, majd az események igazsága, megadta a csattanós feloldozást szorongásaim alól. Erről majd legközelebb számolok be.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr46728631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.