HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!


141127_pinokkio.jpgA mai bejegyzésem preambulumaként a nyájas olvasó kegyes elnézéséért folyamodok, mert ennél a témánál aztán tényleg nem tudom tartani azt az ígéretemet, hogy a többnyire száraz mondókámat minden esetben, képekkel próbálom elviselhetőbbé tenni.  Ugyanis, bár jól túlvagyok a három és félezer humánvizsgálaton/tanácsadáson, de a személyiségi jogok tiszteletben tartása itt tényleg komoly dolog. Eseményekről mesélek, de a szereplők személye tabu. De azért, hogy mégse legyek teljesen „képtelen”, álljon itt egy kép, amely jól szimbolizálja a megbízó (Pinokkió) és tanácsadója (a bölcs tücsök) viszonyát.

A rendszerváltással megkezdődött a gazdasági átállás, a lánykori nevén kapitalizmusnak nevezett piacgazdaságra. Tömegesen alakultak a különféle vállalatok, vállalkozások, de ebben a folyamatban, különösen az elején, nagy szerepe volt a tudatlanok bátorságának. Eszközt, gépet, berendezést, meg lehetett szerezni a privatizációnak nevezett szabadrablásban, de a piacgazdaság játékszabályait ismerő szakemberek nem termettek minden bokorban. A működésünk első évében szerzett tapasztalok egyik legfontosabbika volt, hogy a gazdasági és politikai rendszerváltás miatt megszűntek azok a viszonyítási pontok, amelyek az előző évtizedekben a szakmai, vezetői, sőt bizonyos vonatkozásokban az emberi képességek és adottságok megítéléséhez támpontul szolgáltak. Az újonnan jelentkező igények kielégítésére sorra alakultak a humántanácsadást folytató cégek és mi is úgy gondoltuk, hogy beállunk közéjük, ezért a cégünkön belül megszerveztük a HUMÁNREGISZTER ágazatot.

141127_humánregiszter.jpgIgyekeztünk tájékozódni, felvettük a kapcsolatot az alakuló hazai és nemzetközi alapítású nagyobb cégekkel és a szerzett tapasztalatokra támaszkodva, megkezdtük a saját profilunk kialakítását. A „nagyoktól” ellesett – kiforrottnak még nem igazán mondható – elképzelések mellé, az akkoriban nem túl széles választékú nemzetközi irodalmakból is próbáltam kihüvelyezni, hogy mit is csinálnak a magukat humántanácsadónak nevezett cégek.

Az összeszedett tapasztalatok felhasználásával, némi kínlódás után és árán, saját célra, megfogalmaztam az idevágó cégfilozófiánkat: Gépet, berendezést, rendszert lehet készen beszerezni, és ha nem jó működik, garanciában ki lehet cserélni, de a minden folyamat legfontosabb eleménél, az embernél, aki/ami egyben a „leggyengébb” is, ez nem így megy. A dolgozó embert folyamatosan képezni kell, meg kell fizetni, szociálisan el kell látni és még érzelmileg is gondozni kell. És ez nem valamilyen demagóg nagylelkűség, hanem elemi érdek, mert ha a jól dolgozó ember „elromlik”, vagy kiesik, újjal kell pótolni és ez mindig többe kerül, mint az adott területen már bejáratott.

A fenti elgondolásunkat realizálandó, az érettségi előtt állóknak pályaorientációs tanácsadást, a fiatal felnőtteknek önismereti tanácsadást és karrierorientációt, a cégeknek a felvenni tervezett személyek előbírálatát, a szervezet, vagy a cég humánpolitikai átvilágítását és kulcsemberkeresést, „fejvadászatot” kínáltunk.

Kidolgoztuk a vizsgálati módszereket, felmértük a lehetséges keresletet és próbáltuk eladni a szolgáltatást. Az érettségi előtt álló tanulók részére kidolgozott vizsgálati rendszer alapján arra tudtunk nyilatkozni, hogy a fiatal adottságainak, milyen irányú továbbtanulási irány felelne meg legjobban.  Saját és baráti gyerekeken, unokákon teszteltük a rendszert, amelyet már az első tapasztalatok alapján sikeresnek gondoltunk, és abban reménykedtünk, hogy lesz iránta érdeklődés. Hát nem nagyon volt. Akkor hagytunk fel az egésszel, amikor az egyik jónevű iskola osztályfőnök pedagógusa így reagált ajánlatunkra: „nincs erre szükség, meg tudom én e’ nélkül is mondani neki, hogy hülye vagy édes fiam”. Azért volt sikerélményem is. A Katedra iskolában tíz éven át, mintegy hatszáz tanulónál végeztem el ezt a vizsgálatot. Nagy élmény volt, ahogyan ezek a tizennyolc éves félig gyerek, félig felnőtt ifjak fogadták a jövőjük formálását segítő tanácsadást.

A pályázat előbírálat névre hallgató szolgáltatásunk tényleg jól indult és működik a mai napig. Ennek a lényege, hogy a vállalatok maguk hirdetik meg az állásokat, a vezetők összeülnek és a jelentkezők közül kiválasztják a szerintük megfelelőnek tartott pályázókat és elküldik hozzám előzetes vizsgálatra. A kialakult, és immár két évtizede működő rendszert alkalmazva elvégzem a vizsgálatokat, lefolytatom az interjút, a jelölttel megbeszélem a tapasztaltakat, esetenként, ha olyan eredmények mutatkoznak, még le is beszélem a szóban forgó állás elfoglalásáról, és elmondom, hogy tesztjei szerint milyen irányba mozdulhat a siker reményében. A megrendelő cég pedig értékelést és beválási esélyre vonatkozó prognózist kap a célzott típusú munka sikeres ellátására való képességről. Voltak persze ezen a téren is kalandos ügyek. Egy cégnél nagyon sokan pályáztak egy állásra, a vezetők a tömegből „ügyesen”, de leginkább csak fontoskodva, kiválasztottak vagy negyven „alkalmast”, engem meg odahívtak, hogy standa pityere végezzem el az előbírálatot. Eleinte ügyes kezdőként, még belementem az ilyen dolgokba is, később persze már nem.

Egy adott cég vezetésének humánátvilágítása is a sikeres ügyek közé tartozott, és tartozik még ma is, bár az utóbbi években a cégek jelentős részénél az emberekkel való foglalkozás mintha háttérbe szorult volna. Ezt csak úgy vállaltam el, ha az első számú vezető/tulajdonos is részt vett, lehetőleg úgy, hogy az ő vizsgálatát a többiek előtt végezhettem el.  Így pontosan tapasztalhatta, hogy a vizsgálat során mit kap a dolgozó, és mit kap a vezetés. Ezeknél a vizsgálatoknál az alkalmasság vizsgálata nem volt kiemelt szempont. Érdekes tapasztalat számomra, hogy a több ezres számú vizsgálatban előfordult több mint húsz elnök-vezérigazgató, egy kivételével, személyiségét tekintve (bár voltak furcsaságaik – kinek nincsenek?) alkalmas volt a magasabb vezetői tisztség ellátására. Annál az egynél, mi tagadás, nehezen kezdtem az interjúhoz, mert mindig tartottam magam a valóság kimondásához, és megbántani őt sem akartam. Hamar rájött, hogy keresem a szavakat alkalmatlansága kimondásához és segítségemre sietve kimondta, hogy tudja, erre a munkára alkalmatlan, de a nagy szocialista céget privatizáló „dolgozók” ragaszkodtak személyéhez, és alig várja, hogy simán leléphessen. Az is jellemző volt többségükre, hogy elfogadták a nem igazán kedvező megállapításokat is. Egy nagyhatalmú, akkor már vagy húsz éve vezérkedő főnök olvasta a róla készült „jelentést”, és rám kérdezett, „miért írsz te rólam olyanokat, hogy szőrszálhasogató vagyok”, azért, válaszoltam, mert mindent kifogásolsz, kritizálsz, folyton morogsz, csak nem gondolod, hogy ezt a munkatársaid nem veszik észre. Mielőtt bemennek hozzád, kifaggatják a titkárnőt, hogy milyen kedvében van a főnök. Elgondolkodott és azt mondta, lehet, hogy igazad van, elfogadom, de nekem ezt még nem mondta így senki a szemembe. Persze, mert nem merte - válaszoltam.

Így gyakoroltam már a kilencvenes években a kócsingot, anélkül, hogy tudtam volna, hogy mi az.  Később persze már tudatosan vállaltam ilyen jellegű feladatot és mi tagadás, nem is mindig volt sikeres. Szinte sosem sikerült például a magáncéget alapító atya és a cégben dolgozó fia antagonisztikus ellentmondásainak feloldása. Mindössze egy kivételre emlékszem, ahol - ha nem is kétoldalúan - megszűnt az ellentmondás, mert az atya egy balesetben elhunyt. Hasonló volt a helyzet abban a cégben, amelyet a tulajdonos fejlesztett fel akkorára, hogy már egyedül nem bírt vele, és megbízott, hogy keressek neki egy cégvezetőt. Kerestem, kértem, hogy legalább egy hétig közösen járják az ország különböző részén lévő üzemeket, hogy emberileg is szokják egymást. Egy hónapig ment minden rendben, agyba-főbe dicsérték egymást, majd hallottam, hogy kirúgta az új embert. Elmondta, hogy képzeljem, nem úgy csinálta a külföldi szállítások vámügyeit, mint szokták és egy csomó veszteség érte őket.  Rákérdeztem, hogy elmondta-e neki valaki, hogyan szoktatok csalni a vámnál. Ja, azt nem - válaszolta. Így aztán a nyomorult odáig süllyedt, hogy szabályosan csinálta az elszámolásokat…

141127_hirdetés1.jpgA kulcsember keresés, a „fejvadászat” eleinte még működgetett, rendre jelentek meg hirdetéseink a helyi és országos lapokban. De később, ennek a kialakult rendszere már nem a mi játékunk volt. A kicsik, meg a közepesek maguk „vadászták” a munkaerőt, majd a kiválasztás után elküldték hozzám előbírálatra, a nagyok meg a befutott és jól hangzó országos cégekkel dolgoztattak, bár több cég az ezek által – jó drágán – ajánlott embereket is megvizsgáltatta velem. A multik meg leginkább „otthonról”, Berlinből, vagy Párizsból vezényelték le ezeket az ügyeket. Egy francia multi céggel kerültem kapcsolatba, aminek magyar vezetője ragaszkodott a cégnél szokásos, többfordulós vizsgálathoz, amit a központ előírt, végigcsináltam, mire  felvette az unokahúgát, akit nem is láttam a procedúrák során és még csak azt sem tudom biztosan, hogy tényleg az unokahúga volt-e. De legalább kifizetett.

141127_hirdetés2.jpgEnnyit a „képtelen” fejvadász történetekről.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr546933825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.