HTML

Egy 8 danos nyugger ...

A gyerekeim és az unokáim az mondják, hogy minden történetemet hallották már sokszor. Nincs más hátra, új hallgatóságot (pontosabban olvasókat) kell keresnem így 80 fölött. :-) Dr. Király László

Friss topikok

  • Dr. Király László: A FACEBOOK A MAI NAPRA EZT A BLOGBEJEGYZÉSEMET IDÉZTE FEL, AMI BIZONYÍTHATJA, HOGY FIATALNAK LENNI... (2016.10.31. 09:21) Jegyeskedés
  • Dimmerkobold: Nem volt rossz. Pár forró intim részletre kíváncsi lettem volna a szerelemmel kapcsolatban! :)) (2016.10.17. 19:45) Megérkezés Kecskemétre
  • dr Király László: - (2016.08.28. 21:36) Kutatási célok, vagy csak álmok
  • Zsumami: Kedves Király László! Hát ilyen az én formám, kések és lekések... ezúttal az új bejegyzésekről, ha... (2016.05.01. 12:10) Megint Május 1.
  • Major Zsuzsa: Kedves Király László, ha Ön Dávod pustán volt katona, akkor bizonyára járt Böhönyén, a vasútállom... (2015.08.05. 12:06) Szép élet a katona élet - főleg, ha rövid!

A karácsony talán a legrégebbi decemberi ünnepe az európai kultúrkör emberének, a fény diadala a sötétség felett. A Római Birodalom Mithrász kultusza és a téli napfordulót ünneplő, az evésről-ivásról, urak és szolgák szerepcseréjéről, mulatozásról, ajándékozásról szóló egy hetes Szaturnália gyakorlatát, 325-ben az első Niklai zsinat formálta keresztény ünneppé. Határozata alapján lett december 25-e „Jézus Krisztus földi születésének, az öröm és békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülőföld ünnepe”.  Vallási és világi alapon ezt ünnepeljük ma is.

A mi családunkban úgy alakult, hogy december hónap, a karácsonnyal, különösen fontos időszaka az évnek. Volt ilyenkor erős örömünk, Lackó fiunk 24-én, Györgyi lányunk 4-én született és a bánatból is kijutott, mert Iluska 23-án fejezte be minden emberek földi útját, hagyott itt bennünket. A decemberi „király napon”, karácsony másnapján, összejövünk és a közös örömködés mellett meglátogatjuk sírját és emlékezünk róla. Nyilván nekem van a legtöbb emlékem, hiszen éppen ötven évet éltünk meg együtt, szerettük, becsültük, tiszteltük, tűrtük egymást. Az idei emlékezés súlyát növeli, hogy már tizenötödik alkalom, hogy nincs velünk.

141224_lacika_1_eves.jpgÚgy kezdődött, hogy 1949-ben Cegléden, a kecskeméti elsős kerista leány találkozott a szolnoki harmadikos kerista fiúval és valami elkezdődött. Igazi diákszerelemnek indult és egyszer csak komolyra fordult és negyven évig úgy működött, ahogyan elképzeltük és magunknak megcsináltuk. Az negyven évről sok bejegyzésem szólt, azok mind a szépet és a jót mutathatták, de az utolsó tíz évről eddig keveset beszéltem, az bizony nagyon nehéz volt. Elnézést kérek a nyájas olvasótól, hogy most nem működik javíthatatlan optimista szemléletem, és sztorizni sem tudok, de a valóság ebben az esetben nem erről szól.

141225_szaxerv.jpgIluska rengeteget dolgozott, a könyvtár „szóvivőjeként” tartotta a kapcsolatot szinte a teljes élő magyar irodalommal, szervezte találkozásaikat az olvasókkal, szakszervezetesként a hátán vitte a könyvtár minden dolgozójának búját, baját. A szakszervezetért kitüntetést is kapott (fenti kép) és sajnos még nyugdíjazása előtt az első stroke-t is. Ebből még sikerült kigyógyítani, igyekeztem megadni neki, amit csak lehetett. Utaztunk itthon és külföldön. Éves rendszerességgel üdültünk Bükön, jártunk Párizsban, Prágában, Németországban. A képen a Mariazell melletti Hubertusse partján séltálunk.

141225_toparton.jpgMásik a kámi arborétumban készült rododendron virágzás idején. Ez volt az utolsó kirándulásunk, számomra így tűnt el a virágcsodák között – örökre.

141225_erdoben.jpgMajd súlyosbodtak a problémák, állandó látogatói lettünk a kórház dr. Bruncsák András Belgyógyászati Osztályának és dr. Csornai Márta Neurológiai és Stroke Osztályának. Ezek mellett kipróbáltunk minden „szabad” gyógyászati formát is. Hetente kétszer jártunk Szegedre akupunktúra kezelésre, Budapestre íriszdiagnosztikára, Főztem az ajánlott teákat. Nem segített semmi.

Otthon egyik szobánkból berendeztem egy „kórtermet”, a kórháztól vettem egy leselejtezett ágyat, amit Gyuri öcsém felújított, emelhető lábúra alakított. Ebben az időben már működött cégem, a Regiszter, és gyakran voltam otthontól távol, ezért négy gondozónőt foglalkoztattam, akik felváltva tartottak „ügyeletet’. Tényleg többnyire lelkiismeretesek voltak, bár, mint később rájöttem, az egyik „megszabadított” az általam tartott tanfolyamokon kapott vázák és egyéb csecsebecsék jelentős részétől. Így kellett eljárnom, mert eleinte még otthon hagytam egyedül is és megtörtént, hogy bezárta az ajtót, elesett és kinyitni már nem tudta, rá kellett törnöm.

Ez sem volt elég, Csornai főorvos asszony szólt, hogy állandó orvosi felügyeletet kell biztosítani, ami otthon nem megoldható. Segítségével elhelyeztük a Margaréta Otthon fekvő részlegében, ahol ismerték és nagy szeretettel gondozták, mert korábban, ő rendezte be az Intézet könyvtárát.

Majd ez is kevés volt, szinte állandóan a kórházban volt, ahol megkapott mindent, amit lehetett, a kórházban található nagyon kevés vízágy egyikén feküdt, és még éppen volt. 1999. december 23-án a szokásos időben mentünk be hozzá, de már nem volt. Elment.

Kemény dolog volt végigélni, életem jobbik felének, egy nagyszerű embernek a leépülését, ahogyan minden iránt szűkült az érdeklődése, fordítva vette fel a ruháját, elfelejtett mindent, majd már az is „öröm” volt, ha néha megismert és elmosolyodott.

Temetésén majd kétszázan voltak, megkapta azt a végső tisztességet, amit megérdemelt. Eleinte a „zsúfolt” családi sírban volt, majd kétezer nyarán a család jelenlétében felavattuk a szerény, könyvet formáló fejkövű sírunkat.  

141225_temeto.jpg

A közös karácsony másnapi összejövetelek azóta azzal is kiegészülnek, hogy ahányan együtt vagyunk, kimegyünk a sírhoz, amint azt tavaly is tettük.

141225_sirnal.jpgAz eltelt tizenöt év alatt nem felejtve és nem megtagadva Iluskát, nem élek egyedül, hiszen az ember nem magányra van teremtve. A hetven éves születésnapomat Icával ünnepeltük, aki ugyancsak elment, a nyolcvanat és ami felette van, Klárival. Róluk még majd mesélek.

Még egyszer esedezek az olvasó elnézéséért, hogy nem vidáman anekdotáztam, de a 8danos nyugger életében azért nem csak vidám dolgok történtek. Ezeket is vállalni kell, és én meg is teszem.

Köszönöm.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://8danosnyugger.blog.hu/api/trackback/id/tr917008239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Soós Attila 2014.12.25. 20:15:56

Kedves Laci! Együttérzünk Veled, és Áldott ünnepeket kívánunk Neked!