Az hogy mi 15-16 évesen kerültünk koedukált osztályba, sajátosan befolyásolta korabeli „szerelmi” életünket is. A mi  lányaink  már „öregek” voltak hozzánk, az ő véleményük szerint viszont mi voltunk még nagyon gyerekek. Ez persze azért nem zárta ki egy-egy nem jellemző románc kialakulását.

A valós helyzetről statisztikailag feldolgozható forrásmunka alapján tudok pontos képet adni. (Remélem a téma fontosságához illően ez elég tudományosan, de az irigyek szerint, gondolom, csak nagyképűen hangzik).

Abban az időben – főleg a lányok között – nagy divat volt az egymás gyónófüzetének töltögetése. (Gyónófüzet = egy 30 soros gyorsíró füzetben 44 kérdés, amire „őszintén” és írásban kellett válaszolni.) Mi tagadás, mi lányosztályos fiúk is követtük ezt a divatot. Az én füzetemből 23 leány és 7 fiú vallomásai állnak rendelkezésre és az idevágó „Hány éves ön és ideállja” kérdésre mindössze 2 leány írta, hogy ideálja ugyancsak 17 éves mint ő, a többség legalább 20 éves ideált vallott be. Hát itt nem sok keresnivalónk volt, az alsóbb osztályok lányai, meg valamilyen okból minket nem érdekeltek. Nekem külön csapást okozott, hogy a képen mosolygó Kaci – akiről én azt hittem hogy…–  sem volt az azonos korú ideált megemlítő leányok egyike.

A lányokkal való ismerkedés másik terepe az anyám Kati barátnője által megteremtett lehetőségek sorozata volt. (Nincs kizárva, hogy az itt látható képen is épp egy ilyen alkalmat készítenek elő ...)

Ma sem tudom még csak elképzelni sem, hogy Kati nénémnek honnan volt annyi „unokahúga”, akiket rendre meghívott Ceglédre nyaralni, engem meg persze kivezényeltek „sétáltatni” őket. Többségének még a nevére sem emlékszem, de volt egy Manci, volt egy Gizike (akit háta mögött csak gőzekeként emlegettünk – talán nem is egészen alaptalanul). Volt azért a „választékban” olyan is, aki egyáltalán nem volt ellenemre, ami a fürdőruhás képünket látván azt hiszem megalapozottnak tűnhet. A nevére neki sem emlékszem, és ma már sajnos nincs is senki akitől megkérdezhetném.

És volt egy a „rokonok” között, aki miatt később megbocsátottam Kati néném összes kerítéses játékát. Iluska tényleg a rokona volt – bár ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs a történetben – és vele komolyra fordult a dolog. Ő Kecskeméten volt "kerista" és ott is laktak. A lényeg az, hogy a rövid „sétáltatási” szakasz után sűrű levelezésbe keveredtünk. Egyik levelében, 1949 nyarán meginvitált (persze szigorúan anyámmal együtt) egy kecskeméti látogatásra, aminek örömmel tettünk eleget. (Egy mai majdnem 17 éves talán meg sem érti, hogy mi a csodát keresett ott a mama, de hát ez akkor még nem volt természetellenes, sőt…) Akkor kaptam az első képet tőle, ahol a kapuban áll.

A szerelem a pesti diákévek alatt is működött, bár mi tagadás azért voltak kisebb döccenők is az ügyben. Többek között ott volt egy darabig Szafi is, mi több a lányok találkoztak is egymással. Egyszer Iluska feljött meglátogatni és én szerveztem egy kis kirándulást az úttörő vasúthoz, meg a Jánoshegyi kilátóhoz, de hát oda kettesben egy „úri lánynak” akkoriban még nem „illett” elmenni, ezért meghívtam  Szafit és Iván barátomat is.

A kiránduláson készültek képek is. Ott ahol hárman vannak, még tökéletesnek tűnik a látszat, de ott ahol a két lány van együtt, a szemek arról árulkodnak, hogy erősen sejtik a valós helyzetet. Én meg, mint aki jól végezte  a dolgát, szégyentelenül vigyorgok bele a világba.  

Később persze letisztultak a viszonyok. Szafi és Iván, talán éppen a szívességi kirándulás hatására,  összejöttek, és az én fejem lágya is kezdett benőni. Már egyetlen és egyedül való volt, mikor a kadétka búcsúzott és indult, de hál’ istennek nem a frontra.