A kilencvenes évek második felében két gyakorló, jelentős tapasztalatokkal rendelkező tanár, dr. Tubak István és felesége Tütő Ágnes, úgy döntött, hogy megvalósítják régi álmukat, létrehoznak egy új, a huszonegyedik század szellemét tükröző iskolát. Meg is tették, és az évszázadokkal mérhető múlttal rendelkező kecskeméti iskolák mellett, 1998 szeptemberében megkezdte működését a Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola és Kollégium. A magam részéről roppant vonzónak találtam, hogy a Tubak házaspár nem valamilyen közvetlen anyagi hasznot hajtó tevékenység megvalósítása céljából kötötte le szellemi és fizikai erejét, vállalt elképesztő méretű anyagi terheket, hanem az ifjú generáció jövőre való felkészítését vállalta.
Megtiszteltetésnek tartottam, hogy felkértek az iskolát fenntartó alapítvány vezetésére. Az iskola működésének első nyolc évében, amíg többszöri székhelyváltozás után kialakult a jelenlegi, egyre ismertebbé váló Katedra arculat, elláttam az elnöki tisztséget, majd átadtam az utánam következő generáció képviselőjének, dr. Tóth Istvánnak, aki jelentős hazai és nemzetközi vállalkozói tapasztalatok birtokában, jobban tudja kormányozni a simának éppen nem mondható alapítványi gyakorlatot.
Az iskola életéből, az elnökség átadásával sem léptem ki, sőt. A fenntartó alapítványt képviselve veszek részt ma is a hazai és nemzetközi rendezvényeken, pályázatokban, kiállításokon, a városi kapcsolatokban, a nyilvános diák rendezvényeken, évnyitókon, ballagásokon és egyáltalán az iskola életében
A másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazott célokat (miszerint: „a törvényileg előírt középiskolai tananyag tanítása mellett középfokú alkalmazott-grafikusi, illetve informatikai képzést ad, mely felkészíti és alkalmassá teszi a tanulókat az önálló piacgazdasági tevékenységre, ugyanakkor a továbbtanuláshoz szükséges szakmai alapokat is biztosítja” ) az iskola vezetése és tanári kara maradéktalanul megvalósítja. Ezen túlmenően a diákokat megismertetik a közéleti sikerek eléréséhez szükséges ismeretekkel is. Az iskola eredményeiről szívesen beszámolnék részletesen is, de ez olyan terjedelmet igényelne, ami sokszorosan szétfeszítené az egy bejegyzéshez tartozó keretet. Azt viszont javasolni tudom, hogy a nyájas olvasó térjen be az iskola dolgait ismertető honlapra, vagy írja be Facebook keresőbe: "Katedra-iskola". Garantálom, hogy nagy élményt jelenthet ennek a fiatal, de nagyon sikeres iskola életébe való betekintés.
Példának a sok-sok sikerből csak egyet emelnék ki, bemutatva a nemzetközi kultúráért kapott nívódíj oklevelét, meg a tanulók örvendező kiállását.
Az iskolában évente ismétlődő élményeimből szívesen idézek fel néhányat. Ezek egyike a tanévnyitó ünnepség, ahol a baloldalon áll egy csoport riadt, sem egymást, sem az iskolát nem ismerő gyerek, akik így kezdik a katedrás életet. Majd négy év alatt, a tanárok és a diákok közös „erőfeszítésével” végbe megy a csoda, a felnőtté válás, és a riadt csemetékből remek ifjú hölgyek és urak lesznek – nem kis részben épp ennek az iskolának köszönhetően.
Az iskolát kezdő gyerekek közül sokan vettek/vesznek részt az Katedra-iskola által az általános iskolások részére kiírt Képregény pályázaton, amelynek az eredményhirdetésén én szoktam átadni a díjakat. Nagy élmény örömet szerezni az alkotás élményétől csillogó szemű, ügyes kezű, kisdiákoknak. A következő kép ilyen mozzanatot mutat - egyet a sokból.
A végzős diákok fontos és ünnepi eseménye a szalagavató, amikor megtörténik az iskolától való búcsúzás első lépése, ahol saját készítésű filmen mutatják be ügyességüket, a hagyományos csoporttánccal meg szépségüket. Itt még nem a felelősségről, a számot adásról, hanem a szülőkkel, tanárokkal, barátokkal való közös örömről szól a történet.
A szalagtűzés és a műsor után a tanulók, a tanárok és a vendégek közös vacsorán vesznek részt, ahol korábban mindenki az iskola vendége volt, amiből ma már csak a közös elköltés maradt. Kedves feladatom, hogy a kialakult gyakorlat szerint én mondok pohárköszöntőt az itt még egységesen ünneplő szereplőkre és kívánom, hogy a kezdődő igazi megmérettetés idején „az erő legyen veletek”.
A tanévek legnagyobb eseménye, a négy évvel korábbi kisdiákokból kinőtt ifjak iskolától való búcsúzása és a tanultakról történő számot adása, a ballagás, majd az érettségi vizsgák. A ballagási ünnep végén, vállamon a tarisznyával, az alapítvány képviseletében én „bocsájtom el’ a tanulókat az iskolából, és kívánom – immár másodszor – az elkövetkezendőkhöz: „az erő legyen veletek”. A 2002-es első ballagástól kapott tarisznyák, dolgozó szobám féltve őrzött tárgyai, azokat meg is mutatom, hogy jeles helyet foglalnak el más „emlékeim” között.
Mindig meggyőződésem volt, hogy az érettségi vizsgákra való felkészítést tanáraink lelkiismeretesen és alaposan végzik, azok színvonala megfelel a bevezetőmben idézett célkitűzéseknek. Voltak/vannak persze, elsősorban irigységből fakadó, akár lekezelőnek is minősíthető vélemények, az új alapítású iskolák oktatási színvonaláról. Ezen a téren zene volt fülemnek egy néhány évvel ezelőtti érettségi történet. Mindig nagy találgatás kezdődik, amikor kiderül az elnök személye, igyekszünk kideríteni, hogy mire számíthatunk tőle. Az adott évben kijelölt elnök a kollégák körében némi riadalmat keltett, mert személyéről olyan hírek terjengtek, hogy sarkos, magas követelményszintű és nem elnéző tulajdonságokkal bír. Lement az érettségi, a záró értekezleten ez a „vadember” elmondta, hogy mi voltunk az első alapítványi iskola ahova elnöknek jelölték és nem tagadja, hogy voltak előítéletei a várható színvonallal kapcsolatban. A nálunk tapasztaltak, a tanulók felkészültsége, a vizsgák szervezettsége alapján megváltozott a véleménye, mindkettőt magas szintűnek minősítette és gratulált a tanároknak és az iskolának.
Remélem, hogy az alapítványi iskolák eredményeit a „felsőbbség” is elismeri, és további fennmaradásukhoz biztosítja a feltételeket.
