Éppen egy évvel ezelőtt, amikor „A turistáskodás kezdetei és a határtalan határ frász” című bejegyzésemben a családdal közös külföldi utazásainkról meséltem, utaltam rá, hogy az általam talán legnagyobb érdeklődéssel várt és csak négy évtizeddel később realizált utamról, a szentföldi kirándulásról még szólok.
A katolikus elemi népiskolában és otthon a nagymamától hallott sok-sok bibliás történet életre szólóan fontos helyet foglalt el fantáziámban. Nem a vallási keretekben szigorúan meghatározott módon, hanem valahogy úgy, ahogy az az egész európai kultúrkör alapját képezi. A templomok, a múzeumok, a kastélyok szobrai, freskói többségében bibliai történeteket dolgoztak fel, ilyenek borítják a falakat és a mennyezeteket. Ez a hatás esetemben máig tart, a kézi könyvtáram fontos darabja jelenleg is a biblia kötete. Profán célnak tűnhet, de még a mezőgazdaság állami támogatására vonatkozó tanulmányom alapozásához is használtam bibliai példákat. Szívesen mesélnék erről is, de most nem erről van szó.
A rendszerváltás után, amikor az „átlag” polgárok előtt is megnyílt a szentföldi utazás lehetősége, útitársként beszervezve fiamat, a Piroska Tours iroda segítségével egy tíz napos Izraeli utazáson vettünk részt 1999 szeptemberében.
Nem vallástanulmányi út volt ez, hanem egy jól szervezett, a mai valóságot is mutató turista körút. Szerencsénkre a helyi idegenvezetőnk, Tibor, egy néhány évvel korábban Erdélyből odaszármazott néprajzos kutató volt, aki az Izraeli Akadémia megbízásából a bibliai korok néprajzának a feltárását végezte. Tájékoztatásával megismertük a bibliai helyszínek, események máig tartó hatását és megéltük a permanens háborús helyzet, tőlünk már nagyon idegen, élményét. Három vallásnak is a legszentebb helye, de nincs béke az olajfák alatt.
Már az indulásnál megkaptuk az erre vonatkozó alaphangot. Jócskán előtte voltunk még a 2011. szeptemberi terrortámadásoknak, így a repülőtéri becsekkolás általában egyszerű dolog volt akkoriban. Nem úgy azonban egy izraeli utazásnál. Ferihegyen a csomagfeladást megelőzően mindenkinek oda kellett állnia a bőröndje mellé, és nyilatkoznia arról, hogy személyesen pakolta-e be az alsónadrágját meg a fogkeféjét a kofferbe. Igény esetén pedig saját kezűleg kellett kinyitni a táskát és megmutatni a tartalmát a még csak magyarul sem feltétlenül értő biztonsági személyzetnek.
Megérkeztünk és elfoglaltuk szálláshelyünket, egy arab fogadóban, a Jeruzsálemtől délre, tíz kilométerre, már Ciszjordániában fekvő Betlehemben. Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk, egy, a berlinihez hasonló fal ellenőrző pontján kellett átkelnünk. A fogadó mellett is állt, egy katonai ellenőrző torony – egy a sok tucatból. Tibor javaslatára igyekeztünk is „jól viselkedni".
Jeruzsálemben több napot töltöttünk. Bejártuk a három világvallás legszentebb helyeinek emlékeit, az óváros zajos, bazáros arab részét, a tiszta, kulturált zsidó, a hasonló keresztény és a kettő közötti képet mutató örmény negyedet. Végigjártuk a Via Dolorosat, lenéztünk a Sirató Falra, sőt le is fényképeztük, bár ezt nem nézték jó szemmel a gépkarabéllyal felszerelt őrző-védők. A képen a fal felett látszik az arany kupolás Sziklamecset, azon a sziklán, amelyen a zsidók szerint Ábrahám feláldozni készült fiát, Izsákot, arabok szerint Mohamed szent lován, Gábriel arkangyal kíséretében innen száll fel az égbe.
Felmentünk az olajfák hegyére, megcsodáltuk azt az olajfa ligetet, amelynek fáiról, bonyolult számításokkal alátámasztva, azt állítják, hogy Krisztus kora óta itt állnak, persze többször megújulva.
A bibliai szent helyek, ahol jártunk nem mindig érintettek meg, mert már sokszor nagyon a kor igényeit kielégítő, nagyon turistás tálalásban vezetik elő a látnivalókat. A hegyi beszéd helyszíne, ahol egy csodálatos templom is van, és látható az a kő is ahol Jézus állt, izgalmas környezet. Tibor elmondása szerint, néhány évvel utunk előtt lefolytattak egy kísérletet és megállapították, hogy a hegyek és a víztükör elhelyezkedése olyan akusztikai helyzetet biztosít, hogy a jelzett kőről beszélőt nagy távolságról is tisztán lehet hallani. A hegy lábánál megláttam egy megművelt zöldellő területet, amit kukorica táblának néztem, de persze nem az volt, mert az itt nem terem, hanem banánültetvény, amelyen a nemesített növények nem sokkal haladták meg egy ember magasságát és méretes kötegekben termették a gyümölcsöt.
A kafarnaumi zsinagóga romjai között állva, a szép kerti környezetben, felidéződött bennem a megtért római katonáról szóló történet, és nagyon el tudtam képzelni, hogy a kellő áhítat megtérésre késztette a századost. Viszont a Jordán folyó partján, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust, már nem egészen „működött” a hangulat. Gazdag választékú bazár és keresztelés, mint turista látványosság. Némi dollárok lefizetése után a turista kapott egy fehér lepedőt, és az óránként kezdődő „szertartások” egyikén, sokadmagával bevonult a folyó derékig érő vizébe és az ügyeletes munkatárs keresztelt. Nem is kicsit volt kiábrándító.
A Genezáreti tavon is hajókáztunk, mégpedig a helyi kibuc melléküzemága szervezésében. Mi tagadás ez is meglehetősen gagyi volt, de a lemenő naptól megvilágított tavat nézve megjött az áhítat is.
Jártunk Jerikóban, a föld legrégebben lakott városában, Kumránban, ahol az esszénusok által írt ősi tekercsek előkerültek, bejártuk a Maszada erődítmény romjait.
Ki nem hagyva a lehetőséget, mindketten megfürödtünk a Holt tengerben.
Programon kívül, Tíbor elvitt bennünket a Golan fennsíkra is, amit azért nem írnak le programban, mert a nemzetközi helyzettől függően nem mindig látogatható, meg azért sem, mert a betonútról lelépni nem tanácsos, mert minden négyzetméter alá van aknázva. Itt nem az áhítat, hanem a frász kerülgetett és itt lehetett megérezni, hogy milyen is az a közel keleti helyzet – betoncsík az aknamezőn.
De nem ez volt az utolsó útiélményünk, hanem az, hogy meglátogattunk egy oázist a sivatagban, ahol megértettem, mit is jelentett olvasmányaim sivatagjáróinak, ha a homoktenger után beértek egy oázisba.
Jó érzés volt meglátni ifjúkorom vágyainak színhelyét, de ismételten bebizonyosodott az is, hogy az emlékképek és a valóság egybeesése nem mindig zavartalan. És akkor még finom vagyok.
