Az eseménydús böhönyei alapkiképzés után következő évben részt vettünk egy három hónapos tartalékos tiszti kiképzésen is. Ez ugyan háromszor annyi ideig tartott, mint az, de közel sem hagyott olyan mély nyomot bennünk. Volt éjjeli gyakorlatunk, ahol még a szuronyt is levetették a hosszú puskáról, nehogy kárt okozzunk egymásban, lőttünk élesben és leginkább a cél irányába, megtanultuk, hogy Körös hídján átvonuláskor mit jelent a „lépést ne tarts” vezényszó. Adtunk őrséget a Jaminai lőszerraktárnál, ahol a zabszemreakció azért pozitív volt és azon szurkoltunk, hogy nehogy valami ütődött átmásszon az első drótkerítésen, és fel kelljen szólítani, hogy állj ki vagy, ne adj isten eljusson a másodikig, ahol már le is kell lőni.

Itt már kaptunk elméleti képzést is. A politikai tiszt tudatta velünk: a Szovjetunió most a földkerekség 1/6-át foglalja el, de lesz az még 1/12-ed, 1/24-ed is. Kinevettük, pedig majdnem eltalálta. Itt már volt kimenőnk is. A képen láthatóan, Jancsi barátommal meg is örökíttettük magunkat a csodálatos léghajóban.

Szögletes élményt jelentett, hogy amikor leszereltünk, úgy október végén, szinte valamennyien majd meg fagytunk, mert a jó meleg katonai gúnya helyett a rövidnadrágot kellett felvenni, de volt egy kivétel, kollégiumi szobatársunk Miki, aki nem fázott, mert ő kék ávós főhadnagyként, tiszti gyakorlóban jelent meg közöttünk a vonaton. Mit mondja, volt meglepetés …

Tíz év múlva még egyszer mundér került rám, tartalékos tiszti továbbképzésre hívtak be, amit Budapesten a Hős utcában töltöttünk. Hármunkat egy hónapra a honvédelmi minisztériumba vezényeltek. A kor gyakorlatának megfelelően legénységi posztónadrágos kimenőben, alhadnagyi vállappal tettük a dolgunkat. A főnökünk szólt, hogy intézkedik, hogy kapjunk tiszti ruhát, de én kértem, hogy ne tegye, mert így legalább látszik rajtunk, hogy tartalékosok vagyunk, a HM-ben meg hívatásosnak látszó alhadnagyként szolgálni nem valami nagy dicsőség. Elfogadta és nekem lett igazam. Egyszer álltam a liftnél, amikor a hónom alatt visszanézve egy csíkos nadrágot láttam. Hirtelen nem tudtam, hogy mi ilyenkor a teendő, de a tábornok megoldotta, a tartalékost betolta a liftbe, ahol mindenki tisztelgett, ahogy illik. Én is.

Újabb tíz év után már komolyabb ügyben, de legalább civilben kerültem kapcsolatba a honvédelemmel. A megyei tanács Mezőgazdasági és Élelmezésügyi osztály vezetőjeként a nyílt foglalkozásunk mellett a háttérben az úgynevezett Gazdaságmozgósítással is foglalkoztunk. Ez még mélyen a hidegháborús időkben volt és azt jelentette, hogy egy hadi mozgósítás esetén az egész gazdaságot gyorsan át kell állítani a hadsereg igényei kielégítésére. Volt egy hetvenkét órás nagygyakorlatunk, ahol a legfelsőbb stáb egy miniszterelnök helyettes, több tábornok, meg ilyesmi, meglátogatta a végrehajtó egységeket. Előtte persze a rendezők eligazítottak, hogy én 8 perces jelentést tehetek, mert kevés az idő. De arra is felhívták a figyelmemet, hogy valami jó javaslatféle is legyen a mondókámban. Az én javaslatom arról szólt, hogy a megyében van ennyi ezer szarvas, őz, vaddisznó, ami ennyi ezer tonna húst jelent, „M” esetén ezeket ki kellene lőni, húsukat besózni és a hajósi borospincékbe elraktározni. A tisztelt szemlebizottság előadásomra, ami nem haladta meg a nyolc percet úgy beindult, gondolom mind vadász volt, hogy 40 percig bombáztak a kérdéseikkel, odakint meg mindenkit evett a fene, mert borult az egész program, belépni meg hát nagyon nem mertek. A közvetlen HM-es agrárügyekkel foglalkozó kapcsolatunk, akit csak lódoktornak becéztek, rám morgott, hogy ezt még megbánod. Néhány hét múlva jött is egy futár és hozta a parancsot, hogy dolgozzam ki a pontos tervet. Kidolgoztam. Hány vadász kell, mennyi lőszer, hány feldolgozó munkás, mennyi só és mennyi egyéb kell és megy a buli. Kibékültünk és megfelelő mennyiségű pezsgő segítségével helyreállítottuk a barátságot.

Ebben az életszakaszomban történt az is, hogy egyszer megkeresett a HM-böl két civilruhás katona, és elmondták, hogy valahonnan jegyzék érkezett, hogy egy műholdas felvétel szerint, a megye egyik déli állami gazdasága területén rakétasilók épülnek. Tudok-e erről valamit. Tudtam. A hosszúhegyi gazdaságban az épülő pincénél olyan új technológiát alkalmaztak, hogy a három és hatezer hektós tartályok helyét a lőszfalban kiásták, szép nagy lyukak keletkeztek beléépítették a tartályt és eltakarították a földet. A civil tisztek tudomásul vették, de  a mai napig sem tájékoztattak, hogy mit tettek utána.

Volt dolgom még a sereggel az őszi betakarításban résztvevő több mint tízezer katona munkájának koordinálásában, meg a fiam kalocsai előfelvételis évének lekövetésében (a mellékelt fotó épp az eskütételének napján készült), ami, már egészen más képet mutatott mint a mienk, mert például a kapca fogalmát sem ismerték, és nem is tudják mit veszítettek.