Kicsiny cégünk, a REGISZTER Önkormányzati és Vállalkozási tanácsadó BT – amelyben én voltam (és vagyok még mindig, azóta is) a beltag, fiam a kötelező kültag – már nevében pontosan kifejezte, hogy mit is akartunk csinálni. Egyrészt, az újonnan alakuló önkormányzatok, másrészt a tömegével, minden előzmény és tapasztalat nélkül létrejövő vállalkozások működését, tisztes díjazásért, szakértő tanácsainkkal segíteni. Az önkormányzatok esetében, a három évtizedes szakigazgatási gyakorlatomra tekintettel, volt mire támaszkodni. A vállalati ismereteim viszont csak elméletiek voltak, bár a vállalati gazdaságtant és az üzemtant is három évtizeden át tanítottam, gyakorlatom ezen a területen tényleg nem volt. Nem számít, gondoltuk a fiammal (aki a cég alapításában és az első időben a működésében is aktívan közreműködött), majd mi megoldjuk és – belevágtunk. Tehettük, mert a Cégbíróság által jóváhagyott tevékenységi jegyzékünk nagyon sok mindenhez jogosítványt adott.
Úgy gondolom, ha felidézek néhány vállalkozási attrakciónkat a kezdeti időkből, az lehet tanulságos, bár így utólag inkább mulatságosnak tűnik. Természetesen a szereplők valódi nevét, engedélyük hiányában nem írhatom ide, de végül is mi voltunk a főszereplők.
Egy Ausztriában dolgozó barátunk keresett meg bennünket, azzal hogy az osztrák főnöke, aki jeles amatőr lovas, vett egy magyar nyerget és nagyon elégedett volt vele, sőt klubtársai és mások is érdeklődtek nála, hogy hol lehet ilyenhez hozzájutni. Meglátta benne az üzletet és 100-150 darabot szeretett volna rendelni. Évente. Fiammal odanyilatkoztunk, hogy oké, meglesz. Ezt, mi mint nagyszerű új vállalkozók rendezzük, mert nekünk is jó üzlet lehet belőle. Nyomozásba kezdtünk és felderítettük, hogy Debrecenben van egy kisipari szövetkezet, amely nyergek készítésével is foglalkozik. Nem nagyon egyszerű kapcsolatkeresgélés után, személyes találkozásban egyeztünk meg velük, de természetesen telefonon nem árultuk el a részleteket, csak annyit, hogy nyereg ügyben kérjük a találkozást. Elautóztunk Debrecenbe, megkerestük a nyerges céget és előadtuk szándékunkat, hogy mi készfizetéssel, százötven nyerget akarunk venni. Majd elájult az a szimpatikus iparos ember és azt mondta, hogy ő a telefonunk alapján azt hitte, hogy egy vagy két, de legfeljebb három nyeregre gondoltunk. Megköszöntük a tájékoztatást és megkérdeztük, hogy tudna-e tanácsot adni, hol keresgéljünk. Azt mondta, hogy százas mennyiség esetében Magyarországon semmi esetre se, mert legfeljebb néhány hozzá hasonló öreg szíjgyártó van, akik egy-két nyerget még meg tudnak csinálni, százat biztosan nem. Hát ezt elintézhettük volna telefonon is, meg a barátunkat sem kellett volna leégetni a főnöke előtt, akinek jelentette, hogy megtalálta azt a céget, amely biztosan kielégíti a nyeregigényét. Nem biztos, hogy ebbe az ügybe ekkora nagyhangú lelkesedéssel kellett volna belemászni, elég lett volna egy vonással precízebb telefonos érdeklődés is. De hát úgy tanul a gyerek óvatosan járni, ha néha el is esik.
Az sem volt semmi, amikor fehéroroszokkal (beloruszokkal) majdnem megcsináltam az év üzletét, amelyben nyugati bálás ruháért, MTZ traktort cseréltünk volna – persze tisztes haszon mellett. (A mellékelt kép persze csak illusztráció.)
Kapcsolatom volt egy régi kollégával, aki a Gödöllői Egyetemen tanárkodott, de hozzám hasonlóan ő is felállt és orosz felesége rokonságával együttműködve, csináltak egy közös céget orosz fiatalok vállalkozási ismeretekre való oktatása céljára, de persze a „felnőttek” - minden tanfolyami ismeretszerzés nélkül - foglalkoztak minden mással is. A kollégám összeismertetett az orosz famíliával, akiket jószerivel minden érdekelt. A tanfolyamra egy roggyant autóbusszal hozták a hallgatókat, és amíg a tanfolyam tartott, csináltak egy „üzleti” fordulót is, összevásároltak minden félét, azt hazavitték, és ide meg nálunk keresett cikkeket hoztak vissza.
Egy szakszövetkezeti elnök ismerősöm meg egy mezőgazdasági áruházat csinált, ahol traktort is szeretett volna árulni, de nem volt honnan beszerezni. Persze foglalkozott az akkori vállalkozókhoz illően, minden mással is, többek között nyugati bálás ruha behozatalával, amit jó ízléssel válogatott, szelektált a családja és a szépen kivasalt ruhákkal az ugyancsak új butikokat látták el. A nyugati bálás ruha nagyon érdekelte volna az oroszok vezetőjét, egy termetes hölgyet, és én felvetettem, hogy MTZ traktorért tudnák nekik ilyesmit szerezni. Elvi egyeztetés után két bála ruhát beraktam a kocsimba és felvittem a szálláshelyükre. Az egyik bálát tüzetesen „átvizsgálták” és tartalma nagyon tetszett nekik, a traktor cserét is megoldhatónak tartották. A részletes ajánlatukat a következő fordulóra ígérték, amikor jöttek a hallgatókért.
De történt egy kis baj. A hazaindulás előtt még tettek egy kiegészítő árubeszerzési fordulót az egyik pesti „lengyel piacon”, és amíg elmentek sült kolbászt enni, az otthagyott buszukat „kirabolták”, elvittek minden mozgathatót, még az én két minta bálámat is. A kollegám sajnálkozva mesélte, hogy a tettesek honfitársak voltak, és nem rablás, hanem „üzleti elszámolási vita” esete forgott fenn. Ezek után a rokonok, állítólag megértve az üzenetet felhagytak az addigi méretekben folytatott kereskedéssel, és csak a hallgatók szállításával foglalkoztak, meg némi handléval. Az érdekeltek persze nem, de ő elnézésemet kérte a történtekért. Így vallott csúfos kudarcot a „rongyért traktor” akció is.
Volt még néhány „szabadkereskedelmi” próbálkozásunk, többek között bioszappannal, enyhén penészes szénával, rekeszalapanyag nyárfával, meg más ilyesmikkel, de hamar rá kellett jönnünk, hogy nem ez a mi utunk, a suszter maradjon a kaptafánál. mi meg csináljuk azt, amihez értünk. Ezekben a körökben elfogadott tárgyalási stílus megismerésére, vagy éppen elviselésére, egyszerűen szólva, tapasztalatszerzésre, azért hasznosak voltak ezek az attrakciók és az oktatási, üzletviteli tanácsadási tevékenységünkben, az így szerzett „ismereteket” jól tudtuk hasznosítani.
Persze az eredetileg célzott feladatokra vonatkozó információk szerzését, lehetőségek felkutatását sem hanyagoltam. Az első „komolyabb” vállalkozásom a dán népfőiskolai rendszer megismerése és tapasztalatainak felhasználása volt, a fiatal vállalkozók felkészítése érdekében. Erről a számomra is rendkívül érdekes ügyről legközelebb mesélek.
